Magyar géniusz született – július 27., szerda

1848. július 27-én született báró Eötvös Loránd magyar fizikus, a torziós inga egyik feltalálója és tökéletesítője, aki géniuszát vallás- és közoktatásügyi miniszterként is kamatoztatta.

Eötvös Budán, a Svábhegyen látta meg a napvilágot, édesapja Eötvös József báró, az első felelős magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. A fizikus tanulmányait a pesti piarista gimnáziumban kezdte meg, 1865-ben leérettségizett, majd – olyan géniuszok keze alatt, mint Than Károly kémikus, Petzval Ottó matematikus és Krenner József geológus – egy időben jogi és természettudományi tanulmányokat folytatott a pesti egyetemen. 

Az 1868-as esztendőben Eötvös a fizikusi pályát választotta, ezért beiratkozott a – korszak természettudományi fellegvárának számító – heidelbergi egyetemre, ahol 1870-ben summa cum laude minősítéssel szerzett doktori címet. Miután hazatért, 1871-ben magántanári állásra pályázott a budapesti egyetemen, 25 évesen pedig a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjai közé fogadta. Eötvös tehetségét jelzi, hogy utóbb mindkét intézményben a legmagasabb pozíciókig jutott: már 30 évesen a kísérleti fizika tanszék vezetője lett, az MTA elnöki tisztét pedig 16 esztendőn keresztül (1889-től 1905-ig) töltötte be. 

Annak ellenére, hogy életét a tudománynak szentelte, a köztiszteletben álló professzor később átvette apja örökségét is: 1894 után egy évig Wekerle Sándor és Bánffy Dezső kormányaiban mint vallás- és közoktatásügyi miniszter tevékenykedett, a bársonyszék birtokosaként a népiskolák számának bővítésével, valamint a Báró Eötvös József Collegium létrehozásával szerzett elévülhetetlen érdemeket. Az 1895-ben alapított kollégium a nehéz anyagi helyzetű, ámde tehetséges hallgatók felkarolását tűzte ki céljául, és később olyan géniuszokat indított el a tudományos pályán, mint Kodály Zoltán és Szekfű Gyula. 

Eötvös az 1905. esztendő után visszavonult a közélettől, de a tudományos pályán – elsősorban az általa tökéletesített torziós ingával végzett kísérletekkel – haláláig az egyik legeredményesebb magyar kutató maradt. Pályafutása során emellett a Természettudományi Társulat egyik legaktívabb tagja volt, közben megalapította a Matematikai és Physikai Társulatot – és annak folyóiratát – is. Eötvös Loránd tisztelete áthidalta mindazokat az ellentéteket, melyeket a 20. század első évtizedeinek forrongó politikai élete teremtett; az 1919 áprilisában elhunyt tudóst a tanácsköztársaság saját halottjának tekintette, emlékét pedig minden korban általános megbecsülés övezte.

Eötvös tudományos pályáját a felületi feszültség és az úgynevezett kapillaritás jelenségének vizsgálatával indította – ő alkotta meg az ún. Eötvös-féle törvényt –, majd az 1880-as évek elején gravitáció és a tömegmozgás törvénye felé fordult az érdeklődése. Bár tévhit, hogy ő találta fel a torziós ingát – azt ugyanis korábban már többek között Henry Cavendish és Coulomb is megalkotta – az eszközt mégis joggal köthetjük a nevéhez, ugyanis a benne rejlő tudományos lehetőségeket ő aknázta ki. Az 1891-ben, Coulomb nyomán továbbfejlesztett torziós inga – vagy horizontális variométer – eredetileg arra szolgált, hogy pontosan meghatározzák a gravitációs állandót, illetve a Föld adott pontján fellépő pontos nehézségi gyorsulást. Miután azonban Eötvös felismerte, hogy a nehézségi gyorsulás pontos értéke a földfelszín alatt húzódó kőzetek sűrűségétől is függ, a torziós inga arra is alkalmasnak bizonyult, hogy a mélyben rejtőző ásványokat kutassák vele. 

A geodéziai eszköz ennek köszönhetően világszerte keresett találmány lett, használatával az első világháború előtt olyan jelentős lelőhelyeket fedeztek fel, mint a Morvamezőn és Texasban található hatalmas olajmezők, vagy Kanada egyes vasérctelepei. Az Eötvösről elnevezett inga azonban a fizika tudományának más területein is forradalmi újításokat hozott, nevezetesen a súlyos és a tehetetlen tömeg egyenlőségének megállapítása során. A tudós 1906-os göttingeni kísérletével igazolta ezt a sejtést, és ezzel gyakorlatilag alapját adta az Einstein által megalkotott relativitáselméletnek. Eötvös az inga továbbfejlesztett változataival a Föld forgásával fellépő Coriolis-erőt is behatóan tanulmányozta.

Bár a Magyar Tudományos Akadémia 1913-ban eredménytelenül terjesztette fel őt a fizikai Nobel-díjra, Eötvös a legmagasabb elismerésen kívül szinte minden díjat elnyert: 1900-ban a párizsi világkiállításon arany minősítéssel jutalmazták, miközben Oslo, Berlin, Krakkó és számos város egyetemén díszdoktori címet kapott. Eötvös Loránd mind a Monarchiában, mind külföldön fejedelmi kitüntetések tucatjait vehette át, emlékét egy ásvány, a lorándit mellett tudományos díj, a róla elnevezett Geofizikai Intézet, és – 1950 óta – az ország legnagyobb egyeteme is őrzi. Eötvös kutatásaival mindmáig a magyar kísérleti fizika csúcsteljesítményét adta, 1919-ben bekövetkező halála után a nemzetközi tudományos világ a „fizika egyik fejedelmeként” gyászolta őt.

(rubicon.hu)

A Nap kel: 5 óra 14 perckor, nyugszik: 20 óra 25 perckor.
A Hold nyugszik: 13 óra 55 perckor.

Névnap: Ajtony, Aurél, Bennó, Bertold, Celesztin, Celesztina, Gajána, György, Györk, Hugó, Julitta, Kamilla, Keresztély, Konstantin, Malakiás, Natália, Natasa, Olga, Pantaleon, Pentele
Katolikus naptár: Ohridai Szent Kelemen püspök és Szent Charbel Makhlauf ünnepe; Olga, Árvácska
Református naptár: Olga, Liliána
Evangélikus naptár: Olga, Liliána
Zsidó naptár: tamuz hónap 21. napja

JÚLIUS 27-ÉN SZÜLETETT:

1906. SZÁVAI NÁNDOR - Kossuth-díjas pedagógus, író, műfordító és irodalomtörténész (110 éve)
1956. MAJOROS SÁNDOR - József Attila-díjas író (60 éves)

JÚLIUS 27-ÉN HALT MEG:

2011. MOLNÁR GÁL PÉTER színikritikus, újságíró, dramaturg, színháztörténész (5 éve)
2011. KRISTÓF ÁGOTA / Agota Kristof - Svájcban élt Kossuth-díjas író, A nagy füzet szerzője (5 éve)

IDŐJÁRÁS

Hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap, emellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Délelőtt helyenként, délután sokfelé alakul ki zápor, zivatar, főként a középső tájakon felhőszakadás is valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.

http://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/28953/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?