Kállai Ferencre emlékezünk

Az életének 85. évében, hét esztendeje elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas, Érdemes művészre, a Nemzeti Színház örökös tagjára, a Nemzet Színészére emlékezünk. Az annak idején betiltott Bacsó-filmből ismerik a legtöbben, a naiv Pelikán elvtársként. Pedig számos más arca volt: kegyetlen, megértő, szerelmes. Mindenekelőtt szerelmes. Kállai Ferenc hatvan évig élt együtt feleségével, s nem volt nő, akiben ne fedezett volna fel valami gyönyörűt.

Kiss Ferenc, a hajdani Színész Kamara vitatott életművű, de művészként elismert elnöke felvételiztette. Gyorsan ment, alig kellett mondania valamit a fiatal Krampner Ferencnek, máris kijött, a verdikt: megfelelt. De a Krampner nem színésznév, mondta Kiss Ferenc, legyen maga Kállai, mint az akkori miniszterelnök.

Kállai még be sem fejezte a színiakadémiát – soha nem is diplomázott! –, máris szerződést kapott. A színház nemcsak a színész, hanem későbbi felesége sorsát is meghatározta. A társulatban a kommunistákat is képviselő Szilágyi Bea – Páger Antal későbbi felesége – két felvonás közt abba is beleszólt, hogy legyen-e a párnak gyereke. Így aztán a baba nem született meg, s a szeretett asszony később már nem is szülhetett.

A színész az ostrom alatt egy légópincében ismerte meg Marát – bagy ahogyan a feleségét becézte: Zúzmarát. (Az asszonyt valójában Idának hívják.) Hat évig csak úgy együtt voltak, vadházasságban, ahogy akkoriban elítélően mondták. Azután házasodtak össze, amikor egy álom miatt féltékeny lett, bár ő maga félre-félrelépett.

Akkor már megvolt az első nagy szerep is, a Rómeó és Júlia. Kállai a nála hat évvel idősebb Fényes Alizzal játszott. Könnyű volt adnia a hősszerelmest: gyerekként a színésznő képét tette ki az iskolapadra. És az asszonynak sem volt közömbös a fiatal színész. Csókolóztak a díszletek takarásában, csókolóztak a színpadon – mindig, ha volt egy kis idejük. Az igazgató meg is jegyezte, legalább a színpadon hagyják korábban abba, mert a pacsirta bereked.
A Rómeó sikere meghozta a szerződést a Nemzeti Színházba, mely nemcsak a nemzeté volt, hanem Majoré Tamásé is. Kállai az első vonalba került. Major közben gyötörte, elvette a szerepét, aztán visszaadta: a nagy hatalmú színidirektor bizonyára tanítani akarta.

De minden mindegy, első a színház. Csupa nagy név, akiktől tanulni lehet. És persze megint csak a szerelmek: Ruttkai Éva és Ferrari Violetta. És a szerelmek mellett gyászok. Somlay Artúrt akkor kergette halálba a rendszer. A fiatal színész két nappal később már a ravatal mellett áll díszőrséget, és elgondolkozik a színészi múlandóságon: „Hétfőn maghal valaki, szerdán nagy pompával temetik, csütörtökön más játssza a szerepét.”

Sztálin 1953-ban meghalt, már szabad unott arcot vágni a kötelező ideológiai oktatáson, a Szabad Nép-félórákon. Színészként védve is vannak, legfeljebb mendemondákat tudnak a korszak nyomorúságáról. De ekkor már jöttek a filmszerepek is. 1956 előtt jobbára sematikusak – de ez sem érdekes, csak a szerep fontos, amelyet meg kell oldani.
Kállai kimaradt az ’56-os forradalomból, így aztán nem kellett rettegnie megtorlástól. Munkás hétköznapok jöhettek, színház és film, s újabb szerelmes napok. Kállai, aki ekkor 33 éves – 1958-ban járunk – elveszti a fejét, beleszeret filmbeli partnerébe, a francia színésznőbe, Colette Derealba. Boldog és nem tudja betartani a fogadalmát, hogy idegen nővel csak két hét, aztán vége. Válni akar, legalább Mara ne szenvedjen. Az asszony azonban azt mondja, inkább maradna a férje mellett, ha az megtűri. Tudja, az új kapcsolat eleve halálra van ítélve. A színészt a nyelv a hazájához köti.

Colette visszajár Budapestre. Kállai nem beszél semmilyen nyelvet, kézzel-lábbal érteti meg magát a nővel. Mara beiratkozik egy nyelvtanfolyamra – franciául tanul, fordítja a leveleket. Végül nem ellenfele, barátja lesz a vetélytársnőnek, aki egy időre Pestre költözik. Colette pedig letérdel Mara előtt, köszönetként és bocsánatért.

A szerelemből azért botrány lett. Feri sürgönyt küldött Párizsba: „Magyarországra januárban érkezik a tavasz.” A már híres színészhez rögtön ki is szálltak a nyomozók, olyanok lehettek, mint ő egyik filmjében, ki is érkezik és minek? Érdekesnek találták a szöveget, hiszen csak pár évvel voltak ’56 után. Colette január közepére ígérte magát, erről szólt a távirat.

Alapjában véve megbízhatónak tartották Kállait odafönt, de az kétségtelen, hogy a színész is érezte, azért nincs minden rendben. Stockmann doktor szerepét Ibsen A nép ellensége című darabban később is magáénak érezte, sajátjának a mondanivalót, hogy a víz – átvitt értelemben a társadalom – mérgezett.

Kállai valahogy közéleti ember lett, pedig a pártba sem lépett be, hiába kapacitálták. Nem tetszett neki a környezet, azt mondta: szívesebben jár illegális randevúkra. Hát, illegalitásból ki is jutott neki – ott A tanú, máig legismertebb filmje. Azért választották rá, mert svejki ártatlansággal tud nézni, megtaníthatatlan a rosszra. Azt viszont nem tudta forgatás közben, hogy a felvételeket bármikor leállíthatják. A film hosszú évekig, 1979-ig dobozban is maradt.

http://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/39911/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?