A mohácsi csata évfordulója

A magyar király időben értesült az 1526-ra tervezett török hadjáratról, hiszen Bakics Pál venecsánci szerb vajda, aki 1525-ben kért bebocsátást az országba, közölte vele a szultáni tervet. A közel kilenc hónap azonban kevésnek bizonyult a felkészülésre. A végvidék katonai vezetői a pénzhiány miatt sorra adták be lemondásukat, köztük Tomori érsek is.

Török részről ellenben nem tapasztalhatunk időhúzást. 1526-ban a szultán körültekintő előkészületek után, már április 23-án elindult Isztambulból. A természet most sem kedvezett hadjáratának, hiszen a Morava folyó áradása megakadályozta a gyors előrenyomulást. Néha napokig kellett várniuk, hogy a jeges eső elálljon, s a csapattestek megkísérelhessék az átkelést. 

Sajnos magyar részről nem használták ki a kedvező lehetőséget. A nemesség a rákosi országgyűlésre készül (április 24.), ahol csak az utolsó napon (május 9.) tárgyalták a honvédelem kérdését. A hadjárat költségeinek fedezésére tett kísérletek már kevésnek bizonyulnak, hiszen nincs senki, aki a várak megerősítésére vagy az ellátmány összegyűjtésére gondolna. Valamirevaló sereg is csak egy van hadikészültségben, Tomori katonái a Száva folyó vonalán akarják megállítani a török előretörést. A tétovázás egyik oka, hogy rendszeresen olyan hírek érkeznek az országba, hogy a török nem is fog támadni, mert az Oszmán Birodalomban lázadás tört ki. A megtévesztő hírek ellenére - minden bizonnyal ez is része volt a hadjárat előkészítésének - az Al-Duna mellett lakók naponta jelentik, hogy a folyón egyre több élelmiszerrel és munícióval megrakott gályát látni. 

Tomori haditerve szerint a július 2-ra, Tolnára összehívott hadaknak a Száva folyó mögött kellett volna erődített állásokba vonulni, hogy megnehezítsék az átkelést. Hasonlóan 1521-hez, a kitűzött napon csak néhányan lézengtek a táborban. (A király a pénzhiányra hivatkozva csak július 20-án indult el a végek irányába.) Így természetesen Bali nándorfehérvári bég a legkedvezőbb körülmények között verethetett hajóhidat Zimonynál. Ibrahim nagyvezír nem is várt sokáig, július elején a ruméliai hadsereggel is átvonult a hídon. A hatalmas túlerővel szemben Tomori nem tudta felvenni a harcot, visszavonult Pétervárad irányába, majd átkelt a Dunán. 

A török had érdemleges ellenállással csak Pétervárad alatt találkozott. Alapi György bán ezer embere és néhány naszádos július 14. és 27. között számos rohamot visszavert, de a túlerővel szemben tehetetlenek voltak. Hasonló sorsra jutott Újlak és Eszék is. A szultáni sereg augusztus 15. és 19. között hidat vert a Dráván és átkelt a folyón. Csapatával, amelyhez végre csatlakoztak Perényi Pétertemesi ispán katonái is, Tomori a Dunán átkelve a Drávához vonult, de mivel az eszéki hajóhídon már átkelt az ellenség, a Karasica körüli mocsarakba vonult vissza, hogy hatezer katonájával itt próbálja meg feltartóztatni a török előrenyomulást, de II. Lajos, aki a hónap 16. napján érkezett meg Mohácshoz, visszaparancsolta az érseket. 

A király csak augusztus 6-án ért le Tolnára, s mivel a terepet alkalmatlannak találták a harcra, továbbindultak Mohács felé. A magyar hadvezetésnek az volt a véleménye, hogy az ellenséget akkor kell meglepni, amikor a mohácsi mezőt övező dombról megkezdi a levonulást. Amikor a 60 ezer reguláris katonát számláló török sereg (a segédcsapatok számát nem tudjuk pontosan) megérkezett a mohácsi dombhátra, a magyar sereg már kilenc-tíz órája csatarendben állt. 

A 25 ezer főnyi sereg két vezére, Tomori és Szapolyai György a bekerítéstől tartva az első harcrendet úgy alakította ki, hogy a legszélesebben nézzen szembe az ellenséggel. A jobb szárnyat Batthyány Ferenc horvát bán, a bal szárnyat Perényi Ferenc temesi ispán vezette. Közöttük találjuk a két fővezér gyalogos csapatait. A második harcrendben kaptak helyet a bárói, egyházi és nemesi bandériumok, s itt volt a király is. 

Augusztus 29-én, a ruméliai sereg megindulása után, Tomori rohamot vezényelt, s az első hadrend jobb szárnya és a központi mag megingatta a ruméliaik első sorait, de szétszórni nem tudta őket. Tomori ekkor a második harcrendet is bevetette, de mire elérték a török állásokat, a roham erejét vesztette. A magyar balszárny sem járt jobban. A török jobbszárnyat alkotó anatóliai lovasság áthatolhatatlan falként állt előttük, s így a középen előretörő egységek csapdába kerültek. A küzdelem a török ágyúállások előtt folyt, de a magára hagyott gyalogságnak semmi esélye nem maradt a túlélésre. A 12 ezer emberből 10 ezer odaveszett a csatamezőn. (A lovasság vesztesége 4 ezer lehetett. ) Az alig kétórás csatában az uralkodó is életét vesztette, menekülés közben belefulladt a megáradt Csele patakba. Nem tért vissza többek között Tomori Pál és hat püspöktársa, valamint 28 főúr sem.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/41720/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?