Kádár János árulásának évfordulója

„Igen, Önöknek igazuk van. Ahhoz, hogy a helyzet stabilizálódjon, most az Önök segítsége kell. Az ellenforradalmárok kommunistákat gyilkolnak, Nagy Imre pedig fedezi őket" – ezeket is mondta Moszkvában Kádár János 1956. november 3-án. Elárulta a forradalmat, a magyar nemzetet. A szovjetek közben támadásra készültek Magyarország ellen, s letartoztatták a hadsereg vezetőit.

November 3-án növekedett a szovjet lépések (látszólagos) ellentmondásossága. Miközben csapataik a repülőterek után körülzárták az ország nagyobb városait, lezárták a főbb útvonalakat és a nyugati határt, délben a Parlamentben megkezdődtek a tárgyalások a csapatkivonásról. A magyar vezetés a hadseregtől beérkezett jelentések alapján abban bízott, hogy az országban állomásozó (és az országba érkező) szovjet erők indokolatlanul nagyok az esetlegesen várható magyar ellenállással szemben, és mozgásuk, elhelyezésük is inkább arra utalt, hogy egy esetleges nyugati beavatkozás elhárítására sorakoztak föl. Ezért volt fontos az osztrák követ jelentése, mely szerint kormánya demilitarizált sávot hozott létre a magyar határ mentén, hogy megakadályozzon minden reguláris vagy irreguláris katonai mozgást Magyarország felé. A Parlamentben mindkét fél ismertette álláspontját. Maléter Pál a Nagy Imrétől kapott instrukcióknak megfelelően vázolta a magyar kormány álláspontját: december 31-ig vonják ki az ország területéről az október 23-a óta érkezett egységeket, és egy későbbi időpontban folytassanak további tárgyalásokat a Varsói Szerződés értelmében korábban is Magyarországon állomásozott szovjet csapatok kivonásáról. Abban állapodtak meg, hogy a megbeszéléseket még a nap folyamán folytatják, a második fordulót a tököli szovjet bázison tartják meg.

Ezen a napon az újjáalakult pártok követeléseinek megfelelően újjáalakították a kabinetet, amelybe már nem Nagy Imre hívott koalíciós politikusokat, hanem azokat valóban pártjaik delegálták. Ekkor került be a kormányba a kisgazda B. Szabó István, a parasztpárt képviseletében Bibó István és Farkas Ferenc, valamint a szociáldemokrata miniszterek: Fischer József és Kelemen Gyula. Az új honvédelmi miniszter Maléter Pál lett, akit vezérőrnaggyá léptettek elő. Erdei Ferenckivételével a kormány többi tagja (Kádár János, Kéthly Anna, Kovács Béla, Losonczy Géza, és Tildy Zoltán) hivatalában maradt.

A Moszkvába 3-án visszatérő Hruscsov megnyugtatta Kádárt, akit talán a Magyarországról érkezett újabb hírek (például a valóban koalíciós kormány felállítása) is segítettek meggyőzni. Hruscsovtól biztosítékot kapott, hogy Rákosi nem tér vissza Magyarországra, még kevésbé a politikai életbe. Az első titkár tájékoztatta a Gomulkával és Titóval folytatott tárgyalások eredményeiről, vagyis Kádár a blokk reformereinek támogatását is maga mögött tudhatta. A Hruscsovval való megbeszélés világossá tette, hogy végérvényes a szovjet döntés. Kádár számára csak két út volt lehetséges: vállalja az együttműködést és hatalmon marad, vagy kitart a kormány, Nagy Imre és a magyar nép mellett, és viseli ennek következményeit. Kádár az előző megoldást választotta. A kormánylistát a szovjetek állították össze, a programot is oroszul írták, a nyelvet nem beszélő Kádár még a fordításban sem tudott közreműködni. Az esetleges komplikációk elkerülése érdekében a szovjetek a katonák mellett politikusokat is bevetettek, Kádárt Malenkov, Mikojan és Brezsnyev, az SZKP Elnökségének három tagja kalauzolta.

Az SZKP elnökségi ülésén Kádár végighallgatta Hruscsov helyzetértékelését, mely szerint Magyarországon ellenforradalmi veszély van, válaszában már úgy fogalmazott: „Igen, Önöknek igazuk van. Ahhoz, hogy a helyzet stabilizálódjon, most az Önök segítsége kell.” Amivel saját részéről elfogadta a szovjet vezetés által már 3 napja eldöntött szovjet katonai beavatkozást. Az ülésen ezután Hruscsov ismertette a leendő magyar kormány névsorát, majd Kádár már arról beszélt, hogy Magyarországon „az ellenforradalmárok kommunistákat gyilkolnak, Nagy Imre pedig fedezi őket.”

Míg Kádár és szovjet stábja Moszkvában a döntést követően az utazásra készült, a Kossuth Rádióban elhangzott Mindszenty bíboros beszéde. Az érsek ugyan nem bontott zászlót a Nagy Imre vezette kormány ellen, de azt a „bukott rendszer örököseinek” nevezte, fellépett a katolikus egyház „intézményeinek és társulatainak” visszaadásáért, de nem igényelte vissza egyértelműen az egyháztól 1945-ben elvett földbirtokot. A beszéd sokkal higgadtabb volt, mint sokan várták, annak hangsúlyai, a bíboros politikai fellépése mégis egy, a kormánnyal szemben kibontakozó, új központ létrejöttének lehetőségét teremtette meg.

November 3-án az egész ország érezte a fenyegető veszélyt, mégis mindenki bizakodott. Bíztak abban, hogy a szovjetek nem lépnek fel a valódi egységbe forrt magyar akarattal szemben. Bíztak abban, hogy a szovjet csapatok kivonásának követelése nem kötelezően váltja ki Moszkva reakcióját, hiszen megfelelő garanciák fejében Finnországból és Ausztriából is kivonták a csapatokat, és Magyarországon is biztatóan indultak a tárgyalások. Bíztak abban, hogy amennyiben mégis sor kerülne újabb szovjet agresszióra, azt a nemzetközi béke megőrzésére hivatott Egyesült Nemzetek Szervezete, amelynek Magyarország alig egy éve lett csak tagja, megakadályozza, és megvédi az önállóságát és semlegességét bejelentett tagállamát.

Tovább növelte a reményt, hogy e napon is tovább erősödött, szilárdult a belső rend. A november 2-i kezdeményezéseket követően általánossá vált a munkástanácsok határozata a sztrájk beszüntetéséről, ehhez támogatólag csatlakoztak a fegyveres csoportok, politikai pártok képviselői. A fegyveres harc vége, a munka országos felvétele pedig egyértelműen bizonyította, hogy a kormány újra ura a helyzetnek, Magyarország nem válsággóc, semmiféle külső beavatkozásra nincs szükség. Számos helyen már e napon megkezdődött vagy be is fejeződött a forradalom idején letartóztatottak vagy védőőrizetbe vettek ügyének felülvizsgálata. Azokat, akiket ártatlannak találtak, szabadon engedték, a többieket pedig a rendőrség fogdáiban helyezték el.

Az esti-éjszakai órákban, miközben az ország az idegfeszítő másfél hét után a nyugodt vasárnap reményében tért nyugovóra, a fővárosban és környékén megtörténtek az utolsó lépések a másnapi támadás előkészítése, biztosítása érdekében. Nagy Imre az MSZMP Intézőbizottságának tagjaival a Budapestre érkezett román delegációtól próbálta kipuhatolni a szovjet szándékot, és igyekezett őket a béke megőrzése érdekében közvetítésre felkérni. A románok pedig igyekeztek elhúzni a tárgyalásokat, hogy ezzel foglalják le Nagy Imrét, és csökkentsék a kormány cselekvési, tájékozódási lehetőségét.

Az Erdei Ferenc és Maléter Pál vezette magyar küldöttség a késő esti órákban érkezett meg a tököli szovjet parancsnokságra. Azonban alig kezdték meg a tárgyalást, a terembe géppisztollyal felfegyverzett szovjet állambiztonsági tisztek nyomultak be, élükön a KGB elnökével, Szerov tábornokkal, akik a nemzetközi jog és az alapvető erkölcsi normák megcsúfolásával letartóztatták a magyar küldöttséget. Ezzel a támadás előestéjén (egyelőre képletesen) lefegyverezték a magyar hadsereget.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/44333/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?