Hagyományok és babonák

Az esztendő utolsó napja, a néphit szerint mágikus erővel bír, és számos, az emberi életre, az állatállományra és a termés bőségére vonatkozó szokást, hiedelmet von maga köré. A lányok gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak jövendőbelijük neve, foglalkozása után, vagy férfinadrágot rejtettek párnájuk alá, hogy megálmodják ki lesz a vőlegényük.

Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe. Az év búcsúztatásának vidám éjszakája. Számos praktikával igyekeztek jövőt jósolni. Sokan készítettek szerencse pogácsát, melybe egy érmét vagy egy tollat sütöttek. Aki megtalálja az érmét, annak nagy szerencséje lesz. Akinek a tolla megégett, az már nem érte meg a következő tollaspogácsa-sütést.

A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra. A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, ezek jelképezték egyenként a hónapokat. Mindegyikbe egy pici sót szórt, amelyikben elolvadt a só reggelre, az a hónap csapadékosnak számított, ha viszont megmaradt a hagymalevélben a só, akkor az száraz hónapnak ígérkezett.

Az év utolsó napján fontos szerepet kapnak az ételek. Leggyakrabban malacsült került az asztalra, tilos volt azonban a csirke, a pulyka fogyasztása, hiszen ezek az állatok elkaparják a szerencsét. Helyette inkább lencsét ettek, hogy sok pénzük legyen az új évben.
A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken – ezek szerint Budapesten is – szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje.

Az esztendő utolsó napja, a néphit szerint mágikus erővel bír, és számos, az emberi életre, az állatállományra és a termés bőségére vonatkozó szokást, hiedelmet von maga köré. A lányok gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak jövendőbelijük neve, foglalkozása után, vagy férfinadrágot rejtettek párnájuk alá, hogy megálmodják ki lesz a vőlegényük. Ha pedig sótlan pogácsát sütöttek, és azt az egész napi böjtölés után elfogyasztották, álmukban biztosan megjelent a várva várt igazi. Szilveszterkor fontos szerepe van az éjféli zajkeltésnek, amit manapság - főként a nagyobb városokban - a sokszor hajnalig tartó éktelen dudaszó, meg a hangos mulatozás helyettesít.

Régen azért keltették a zajt, hogy mindenki felébredjen, és az újesztendőben szorgalmasan dolgozzon, másrészt, hogy a nyáj az újév beköszöntekor a másik oldalára forduljon. Ekkor ugyanis bízni lehetett az egészséges szaporulatban. Ezért aztán a nagyobb fiúk - vagy sokhelyütt a falusi pásztor - végigjárták a házakat, és kolompolással, ostordurrogtatással riasztották fel a háziakat és az állatokat. Pálinkával, borral, süteménnyel kínálták, és különböző ajándékokkal jutalmazták meg őket. Az időjóslás szerint a Szilveszter reggeli napsugár kevés bort hoz a jövő esztendőre. Az északi szél hideg, a déli pedig enyhe telet jósol. Ha ilyenkor szép, napfényes az idő, akkor jó esztendőre lehet számítani.

Ha csillagos az ég: rövid tél várható, ha pedig piros a hajnal: hideg, szeles idő lesz.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/46557/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?