100 éve született a magyar falvak ellensége

Száz éve, 1918. január 26-án született Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor, akit a körülötte kialakult személyi kultusz csúcspontján Conducatorként (Vezér) és a "Kárpátok géniuszaként" magasztalt a hivatalos sajtó.

Az Olt megyei Scornicestiben látta meg a napvilágot. Az alig tízezer lakosú városkát hatalomra jutása után "szocialista mintatelepüléssé" akarta változtatni, 1988-ban várossá nyilváníttatta, a ledózerolt parasztházak helyébe kockaházakat építtetett, egyedül szülőházát hagyták épen.

Tizenegy évesen, cipészinasként került Bukarestbe, ahol bekapcsolódott a munkásmozgalomba. A kommunista ifjúsági szervezet egyik vezetőjeként 1936-ban, majd 1940-ben is bebörtönözték, s paradox módon a rács mögött kezdődött politikai karrierje. Cellatársa volt ugyanis Gheorghe Gheorghiu-Dej (a második világháború után Románia teljhatalmú irányítója), aki szárnyai alá vette, megismertette a marxista-leninista eszmékkel és a párt vezetőivel.

Ceausescu 1944-től a szokásos pártkarriert futotta be: egyre feljebb jutott az ifjúkommunista szövetségben, majd a bukaresti pártbizottság tagja, országgyűlési képviselő, védelmi miniszterhelyettes lett, tábornoki rangot kapott. Gheorghiu-Dej 1952-ben a rivális frakciókkal, főként a moszkovitákkal való leszámolás után juttatta be a Központi Bizottságba pártfogoltját, aki két évvel később a Politikai Bizottság tagja, a rendszer második embere lett. Ceausescu 1965-ben, Gheorghiu-Dej halála után megszerezte a párt vezetését, 1967-től az Államtanács elnöke, 1969-től a hadsereg főparancsnoka is volt. Hatalmát 1974-ben tovább erősítette a testére szabott államfői tisztséggel, a hivatalos fotók ezután jogarral a kezében ábrázolták. A Conducator (Vezér), a "Kárpátok géniuszának" alakja köré személyi kultusz fonódott, versek, képek, filmek magasztalták. A hivatalos kultusznak felesége, Elena is a részévé vált, aki a hierarchiában is közvetlenül férje után következett, s jóllehet csak laboratóriumi asszisztens volt, akadémikusnak és a kémiai tudományok kandidátusának is megtették.

Ceausescut kezdetben odahaza és többé-kevésbé Nyugaton is népszerűvé tette a többi szocialista országénál önállóbb, különutas, nacionalista politikája. A Szovjetunió a két ország egyezsége alapján már 1958-ban kivonta csapatait, Románia ezután igyekezett növelni nemzetközi súlyát, mozgásterét. A hatvanas években szinte névlegessé csökkentette a katonai szerepvállalást a Varsói Szerződésben, majd 1968-ban nyíltan helytelenítette Csehszlovákia katonai megszállását, elítélte Afganisztán szovjet katonai megszállását is. 1984-ben elküldte sportolóit a Los Angeles-i olimpiára, amelyet a többi szocialista ország bojkottált. A Nyugat hosszú ideig illúziókat táplált, az Európai Közösség a szocialista tábor országai közül 1974-ben egyedül Romániával kötött kereskedelmi megállapodást.

A lakosság számára azonban az újságokban emlegetett "aranykor" rémálomnak bizonyult. A Ceausescu-éra ugyan politikai és kulturális enyhüléssel kezdődött, de a végletekig központosított hatalom néhány év múlva már az emberek életének teljes ellenőrzésére törekedett. Korlátozták a szólás- és sajtószabadságot, a rettegett titkosrendőrség, a Securitate minden ellenzéki megnyilvánulást csírájában fojtott el. A megalomániás vezér az 1960-70-es években idejétmúlt nagyipari beruházásokra tékozolta el a gazdaság erőforrásait. A hatalmas hitelek törlesztése a nyolcvanas években komoly élelmiszer-, üzemanyag-, energia- és gyógyszerhiányhoz vezetett, az ország az éhínség, a gazdaság az összeomlás szélére sodródott. Mindeközben a Conducator és neje hihetetlen vagyont halmozott fel, fényűző életmódot folytatott. Az 1970-es években megindított homogenizálási program a nemzetiségek elrománosítását célozta, az 1988-ban bejelentett "településrendezési" terv több ezer, zömében magyarok lakta falu felszámolását tűzte ki célul. Az elnyomás, a nyomor, a nepotizmus (a nyolcvanas években a Conducator 400 rokona volt magas párt- és állami tisztségekben), odahaza belső ellenállást, nemzetközi téren felháborodást váltott ki.

A feszültségek sokáig könyörtelenül elfojtott sztrájkok formájában jelentkeztek. Az 1989-re elszigetelődött Ceausescu minden erővel igyekezett elejét venni, hogy a szocialista országokban megindult erjedés Romániára is átterjedjen, a párt novemberi kongresszusán a demokratizálás és a reformok ellen foglalt állást. 1989. december 16-án pedig, amikor a temesváriak meg akarták akadályozni Tőkés László református lelkész eltávolítását parókiájáról, sortűz dördült, az összecsapásokban száznál többen vesztették életüket.

A tüntetések futótűzként terjedtek, ezért Ceausescu december 21-én támogatottságának demonstrálására nagygyűlést hívott egybe. Az elnöki palota erkélyén megjelenő diktátorba a tömeg belefojtotta a szót, aznap már a bukaresti utcákon is lőttek. Másnap a hadsereg átállt a felkelők oldalára, az elnöki pár helikopterrel próbált menekülni. A pilóta üzemzavarra hivatkozva Tirgoviste közelében leszállt, ezután autóval menekültek tovább, de elfogták őket. A házaspárt sebtében felállított rögtönítélő bíróság elé állították, és népirtásért, közjavak, városok és falvak tönkretételéért, a nemzetgazdaságban okozott súlyos károkért, szökési kísérletért és egyéb bűnökért halálra ítélték őket. Az ítéletet a tirgovistei laktanya udvarán december 25-én végre is hajtották. A perről és a holttestekről készült felvételeket másnap mutatták be a román televízióban, ezután a harcok megszűntek, győzött a forradalom.

Az 1989-es forradalom megítélése máig vitatott: sokan vélik úgy, hogy előre megtervezett hatalomátvétel történt, a polgárháború látszatával; az események után húsz évvel egy felmérésben Ceausescu lett az egyik legsikeresebb román politikus.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/47715/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?