A Cozma-gyilkosság évfordulója

A veszprémi késelés a 2009. február 8-án hajnalban, a helyi Virág Benedek utca 1. számú ház pincehelyiségében található Patrióta lokálban és a bár előtt történt késeléses verekedés és gyilkosság közkeletű elnevezése. A szíven szúrt áldozat, Marian Cozma román válogatott kézilabdázó, az MKB Veszprém KC kézilabda csapat beállója volt. Rajta kívül még a segítségére siető klubtársai közül két idegenlégiós szenvedett sérüléseket: Ivan Pešić horvát válogatott kézilabdázót vesén szúrták, Žarko Šešum szerb válogatott kézilabdázót pedig fejbe rúgták.

Röviddel azután, hogy 2009. február 8-án a magyar hatóságok a feltételezett tetteseket azonosították a felvett tanúvallomások alapján, amelyeket megerősítettek a veszprémi szórakozóhely biztonsági kameráinak felvételei is – néhány részlet elérhető az interneten is[2][3] – , a HERMON Körözésirányító Rendszer adatai alapján országos körözést adott ki R. S. ellen 19:13-kor, Sz. I. ellen 19:37-kor, N. Gy. ellen pedig 23:52-kor. A veszprémi városi ügyészség a nyomozó hatóság kezdeményezésére eközben elkészítette az európai elfogatóparancs kiadásához szükséges indítványát, amely alapján a bíróság haladéktalanul elrendelte a három férfi nemzetközi és európai elfogatóparancsának kiadását is. A körözöttek közül még aznap éjjel az osztrák rendőrök az ausztriai A2-es autópályán feltartóztatták R. Sándort és a vele utazó N. Győzőt.

Február 12-én feladta magát Sz. Iván is, a késeléssel gyanúsított harmadik bűnelkövető. Őt 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, mivel öt napig bujkált a hatóságok elől. 2009. február 16-án Budapesten őrizetbe vették a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói P. Gábort, a késelés negyedik gyanúsítottját.

2009. február 18-án elfogták a veszprémi Cozma-gyilkosság ötödik gyanúsítottját, B. Csaba 47 éves zalaegerszegi lakost, közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

2009. február 21-én a Veszprém Városi Bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte R. Sándort és N. Győzőt. Az Ausztriából Magyarországra szállított körözöttek a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerint alaposan gyanúsíthatóak a Marian Cozma halálával végződött veszprémi késeléses támadásban való részvétellel.

A Patrióta lokál üzemeltetői márciusban tettek közzé nyilatkozatot, melyben beszámoltak az ügy néhány további részletéről, többek közt, hogy a későbbi gyilkosok kulturáltan szórakoztak Cozma és barátnője belépéséig: szinte azonnal kinézték őket maguknak, és lökdösődés indult. A társaság tagjai a közlemény szerint nem jártak korábban a helyszínen, és nem igaz, hogy védelmi pénzt kértek volna a lokál tulajdonosaitól. Mint az üzemeltetők leszögezték: a híresztelésekkel ellentétben van biztonsági alkalmazott a helyen, a rendőrséget is a személyzet hívta először, amint észlelték a dulakodást.

A rendőrség 2009 júniusának közepéig több mint 450 tanút hallgatott meg. Az ügyben 26 gyanúsított volt, 14-en előzetes letartóztatásban várták a nyomozás lezárását.

2010 januárjában megtörtént a gyanúsítás, eszerint R. Sándor szúrta szíven Cozmát.

A Cozma-gyilkosság miatt előzetes letartóztatásban ülő Sztojka Iván rasszistának nevezte a veszprémi rendőrséget és az ügyészséget, miután egy ügyész sértegetni kezdte a származása miatt. Az ügyész fegyelmi büntetést kapott méltatlan magatartása miatt és kizárták a perből.

Az idegenlégiós kézilabdásokat ért késeléses támadás híre és a román állampolgárságú Cozma tragikus halála azonnal a magyar közvélemény figyelmének központjába került; a gyanúsítottak roma származása, valamint feltételezett (egyazon) bűnszervezethez tartozásuk nagy szerephez jutott az ügy társadalmi megítélésében.

2009. február 19-én a Roma Kutatási Hálózat néhány résztvevője és a levél aláírói nyílt levelet küldtek Sólyom Lászlónak, a Magyar Köztársaság elnökének, mivel a miskolci és a veszprémi események után elszabadult indulatok veszélyeztetik az amúgy is sok nehézséggel terhelt együttélést Magyarország nem roma és roma népessége között.

2009. március 15-i ünnepi beszédében Demszky Gábor a tatárszentgyörgyi és a brutális veszprémi késeléses gyilkosságot határpontként említette, amely jelzi, hogy Magyarországon jóvátehetetlenül tönkrement valami, és ezek a tragédiák mélyen megrázták az országot. A főpolgármester kérésére egyperces néma főhajtással tisztelegtek az ártatlan áldozatokra emlékezve.

2009 tavaszán Kálomista Gábor producer Szíven szúrt ország munkacímmel elkezdte forgatni filmjét a késeléses gyilkosságról, a főszerepben Czapkó Antallal, Csányi Sándorral, Oroszlán Szonjával, Pindroch Csabával és Szabó Simonnal. 2009. május 7-én Veszprémben bemutatták a filmet. 2011-ben elkezdték forgatni a Szíven szúrt ország második részét.

2010. február 6-án közadakozásból szobrot állítottak Marian Cozmának Veszprémben, a Veszprém Aréna előtt. A szobor Mihály Gábor Munkácsy-díjas művész alkotása.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/48239/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?