30 éve kezdődött a romániai falurombolás

Harminc éve, 1988. április 29-én jelentette be Nicolae Ceausescu román államfő, a Román Kommunista Párt (RKP) főtitkára, hogy az országban 2000-ig végrehajtják az úgynevezett településszisztematizálási tervet, amelynek során "agroipari centrumokat" hoznak létre. A terv a 13 ezer romániai falu több mint felét érintette volna, s különösen súlyos következményekkel járt volna a magyar kisebbségre nézve.

A romániai városoknak és városközpontoknak a hetvenes évek óta folyó "szisztematizálása", lényegében az erőltetett városiasítás, papíron látványos eredményekkel járt. Ezt követte a vidéki szintű területrendezés, amely nem csak falvak lerombolását, elköltöztetését irányozta elő, hanem a beépíthető terület drasztikus csökkentését valamennyi településen s az ezen kívül eső házak, családi gazdaságok elköltöztetését. Az intézkedésektől a pártvezetés a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület háromszázaléknyi növekedését is remélte.

A részleteket Ceausescu 1988. április 29-én ismertette az RKP központi bizottsága politikai végrehajtó bizottságának ülésén. A végrehajtást három szakaszban tervezték, az első 1990-ig, a második 1995-ig, a harmadik pedig 2000-ig tartott volna. Az elsőben a falvak mindenre kiterjedő felmérését, az átrendezési terv kidolgozását tűzték ki célul, a 2-3 ezer főnél kevesebb lakosú településeket, azaz a falvak felét életképtelennek minősítették. A második szakasz végére megyénként 2-3 agráripari komplexumot alakítottak volna ki, az utolsóban pedig 558 városi jellegű agráripari központ jött volna létre iskolákkal, kórházakkal, sport- és művelődési központokkal. A lakosságot többszintes, kizárólag a központi típustervek által meghatározott lakóházakba telepítették volna, megtiltva a családi házak építését.

Bukarest környékén és Giurgiu megyében már 1985-től több települést felszámoltak, de a modellértékűnek tekintett új településeken a legtöbb esetben a legalapvetőbb szolgáltatások is hiányoztak. A bejelentést követően Románia-szerte megkezdődött a községek átszervezése: a falvak lerombolásához még nem fogtak hozzá, de például az orvosi ellátást már megszüntették. A közeli városokban élő, naponta falusi munkahelyükre ingázó szakembereknek arra a településre kellett költözniük, ahol munkahelyük volt.

Különösen súlyos helyzetbe került az Erdélyben élő mintegy másfél millió magyar és százezer német. A magyarlakta falvak többsége ugyanis nagyságát tekintve nem érte el az életképessé nyilvánítás alsó határát, a németek lakta települések pedig a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK) irányuló erőteljes kivándorlás miatt váltak veszélyeztetetté. A tervezett településrendezés nyilvánvalóan e nemzetiségek szellemi hagyományai és közösségi tudata ellen (is) irányult, erősítve a román lakosság módszeres betelepítésével támogatott homogenizációs folyamatot. Mindez ellentétes volt a polgári és politikai jogok nemzetközi egységokmányával és a helsinki záróokmánnyal, amelyeket Románia is aláírt.

A bejelentés után a romániai értelmiség egy része is tiltakozott a pártvezetésnél, külföldre is közleményeket juttattak el. A tervekre a nemzetközi közvélemény is felfigyelt, Bukarest egyre erősebb gazdasági és politikai nyomás alá került.

A magyarok lakta településekről érkező, egyre aggasztóbb hírek miatt több civil szerveződés június 27-ére a Hősök terére demonstrációt szervezett, amelyen legalább 60-70 ezer ember vett részt. A magyar Országgyűlés három nappal később állásfoglalásban hívta fel a romániai Nagy Nemzetgyűlés figyelmét a megsemmisítésre kijelölt falvak felbecsülhetetlen történelmi és kulturális értékeire, és kifejezte reményét, hogy elállnak a terv végrehajtásától. Románia válaszul bezáratta a kolozsvári magyar konzulátust, magyar turistákat fordított vissza a határról, sőt a diplomáciai kapcsolatok megszakításának lehetőségét is felvetette. Ezt követően menekülők ezrei áramlottak Romániából Magyarországra.

A kétoldalú kapcsolatok mélypontra jutottak, így mindenkit váratlanul ért, hogy augusztus 28-án - román kezdeményezésre - Aradon munkatalálkozóra került sor Grósz Károly magyar miniszterelnök, pártfőtitkár és Ceausescu között. A két pártvezetés egy évtizeddel korábban tárgyalt ilyen magas szinten. A megbeszélés magyar szempontból teljes fiaskónak bizonyult, Grósznak semmilyen engedményt nem sikerült kicsikarnia: Ceausescu elutasította a romániai magyar főkonzulátus újbóli megnyitását, a kulturális központok felállítását, és tapodtat sem visszakozott a településrendezésnek álcázott falurombolás ügyében.

A településrendezés a német ajkú kisebbség miatt érzékenyen érintette Ausztriát és az NSZK-t is, de az inkább az áttelepítést szorgalmazta, márkában fizetett a román hatóságok által kiadott kivándorlási engedélyekért. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága vizsgálatot akart indítani, de a kijelölt diplomatát nem engedték be Romániába.

A programot a román vezetés 1988 végén lelassította, ebben a nemzetközi tiltakozásnál nagyobb szerepet játszott az anyagi eszközök hiánya. A falvakat eredetileg buldózerekkel akarták a földdel egyenlővé tenni, de ekkor már inkább az az elképzelés került előtérbe, hogy az iskola, közlekedés, orvosi ellátás, postai szolgáltatás híján maradt településeket inkább hagyják maguktól elsorvadni.

A romániai állapotok egyre tarthatatlanabbá váltak, a lakosság elkeseredése egyre nőtt. A falurombolás és a rendszer intézkedései ellen tiltakozó temesvári lelkész, Tőkés László erőszakos kilakoltatására tett kísérlet tiltakozó megmozdulásokhoz vezetett, s az ebből kinőtt forradalom 1989. december 22-én megdöntötte az utolsó kelet-európai kommunista diktátor hatalmát. A falurombolás szimbólumává Bözödújfalu vált, amelyet 1988-ban egy víztározó építésekor elárasztottak, a 2014-ben összedőlt katolikus templom újjáépítésére nemrég indítottak gyűjtést.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/51842/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?