75 éve ért véget a II. világháború Afrikában

Hetvenöt éve, 1943. május 13-án tette le a fegyvert a második világháború afrikai hadszínterén a német Afrikakorps maradéka, ezzel a kontinensen véget értek a harcok.

Miután 1940-ben Olaszország Németország oldalán belépett a második világháborúba, Észak-Afrika is hadszíntérré vált. A két évig váltakozó sikerrel folyó harcok 1940 szeptemberében kezdődtek, amikor az olasz diktátor, Benito Mussolini az olasz gyarmat Líbiából támadást indított a brit befolyás alatt álló Egyiptom ellen. 

Offenzíváját gyorsan megállították, majd az ellentámadásba lendülő angolok szétverték seregeit, és megszállták Kelet-Líbiát. A szorult helyzetbe került Duce kénytelen volt német szövetségeséhez fordulni, és Hitler 1941 februárjában a francia fronton páncélosaival briliáns teljesítményt nyújtó Erwin Rommel tábornokot küldte segítségére. 

Az Afrikakorps a kezdeti nehézségek után - a katonák nehezen alkalmazkodtak a sivatagi körülményekhez és nehézkes volt az együttműködés az olaszok és a németek között - a következő hónapokban visszafoglalta a kelet-líbiai partvidéket, de a két legfontosabb kikötő, Tobruk és Bengázi a britek kezén maradt. 1941 végén ismét az időközben túlerőbe kerülő britek indítottak offenzívát, de Rommel, a "sivatagi róka" megállította őket, sőt 1942 nyarára elfoglalta Bengázit és Tobrukot.

Amikor a diadalai elismeréseként altábornaggyá előléptetett Rommel 500 páncélossal, könnyű- és gyalogos hadosztályaival átlépte az egyiptomi határt, Egyiptomban pánik tört ki. A brit flotta a Vörös-tengerre hajózott, a kormányhivatalokban megkezdték a dokumentumok megsemmisítését. Az Afrikakorps június végére elérte az Alexandriától száz kilométerre fekvő el-Alameint, amely azzal került be a történelemkönyvekbe, hogy a kis vasútállomás térségében zajlott le az afrikai hadszíntér döntő csatája.

A védekező britek a tenger és a járhatatlan Kattara-mélyföld közötti alig hatvan kilométeres szakaszon ásták be magukat, hogy Rommel ne tudjon egy átkaroló művelettel hátukba kerülni. A német tábornok kénytelen volt frontálisan támadni, de a tekintélyes anyagi és emberáldozat árán sem tudott áttörést kierőszakolni.

Rommel a front megmerevedése után, mert nem sok erősítésre számíthatott, aknamező mögé ásta be magát, tankjait e mögött lépcsőzetesen állította fel. A brit erők élére kinevezett Bernard Montgomery a következő hetekben módszeresen szétzilálta ellenfele túl hosszúra nyúlt utánpótlási vonalait, és amikor már kétszeres túlerőbe került, rászánta magát a támadásra.

A csata 1942. október 23-án kezdődött, amikor a megromlott egészségű Rommel éppen Berlinben volt gyógykezelésen, és csak két nap múlva ért vissza. A britek a zárótűz után megpróbáltak átjárókat nyitni az aknamezőn, de ezeken a tankok csak libasorban tudtak haladni, és a németek sorra lőtték ki őket. Az újabb offenzíva tíz nap múlva indult, és most már - igaz, hatalmas veszteségek árán - sikerült az áttörés. Hitler nem engedélyezte a visszavonulást a tarthatatlan helyzetbe került Rommelnek, aki november 4-én, amikor már csak néhány tucat harcképes tankja maradt és utolsó védvonala is megsemmisült, feladta állásait.

Legnagyobb szerencséjére az óvatos Montgomery nem üldözte, de az Afrikakorps ezután már csak szervezett hátrálásra volt képes. A britek egyre hátrább szorították a német-olasz haderő maradványait, elfoglalva Bengázit, Tobrukot és Tripolit is, miközben 1942 novemberében szövetséges erők szálltak partra Algériában és Marokkóban. Rommelnek ragyogó taktikával sikerült elérnie a németek és olaszok által tartott Tunéziát, ahol némi erősítést is kapott. 1943 februárjában itt vívta utolsó győztes páncéloscsatáját, egyben először mérte össze erejét az amerikaiakkal. Március elején visszarendelték Németországba, örökre otthagyta Afrikát.

Az utánpótlásától elvágott, harapófogóba került, létszám és fegyverzet tekintetében is alárendelt szerepet játszó Afrikakorps utolsó védelmi vonalai áprilisban omlottak össze, az utolsó harcoló alakulatok egy héttel Tunisz eleste után, 1943. május 13-án adták meg magukat. A csapatok egy részét még ezelőtt sikerült kivonni, de a szövetségesek így is 230 ezer hadifoglyot ejtettek. Az afrikai hadszíntéren a harcok és a betegségek következtében mintegy 400 ezer katona halt meg vagy sebesült meg. A német vereség azt jelentette, hogy a stratégiai fontosságú észak-afrikai partvidék újabb szövetséges offenzívák kiindulópontjaként szolgálhatott, a szicíliai partraszállás alig két hónappal később kezdődött.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/52533/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?