Nagy Imre születésének évfordulója

Nagy Imre miniszterelnök, az 1956. évi forradalom és szabadságharc mártírja 1896. június 7-én született Kaposvárott.



Apja tisztiszolga és vasúti szerelő, anyja cseléd volt. Négy gimnázium után lakatossegéd lett, a munkásmozgalomhoz Budapesten csatlakozott. 1915-ben behívták katonának, egy év múlva orosz fogságba került. A polgárháborúban a Vörös Gárda tagjaként vett részt, 1920-ban Irkutszkban lépett be a bolsevik pártba.

1921-ben hazatért, tisztviselő lett Kaposvárott. Részt vett a helyi szociáldemokrata pártszerv munkájában, jelen volt az Magyarországi Szocialista Munkáspárt alapításánál. 1927-ben többször letartóztatták. 1928-ban Bécsbe emigrált, hazatérve közreműködött a Parasztok Lapja indításában. 1930-tól Moszkvában élt, a sztálini terror idején elbocsátották, a pártból is kizárták.

1940-től a moszkvai rádió magyar adásait szerkesztette. 1944-ben tért haza, és az Ideiglenes Kormány földművelési minisztere lett. A Tildy-kormányban belügyminiszter volt, de Rákosi gyengének tartotta, és Rajk Lászlóval váltotta fel. 1947 és 1949 között az Országgyűlés elnöke volt. Bírálta a gyors és erőszakos kollektivizálást, s hiába gyakorolt önkritikát, kiszorult a pártvezetésből. 1948-tól a Közgazdasági és az Agrártudományi Egyetemen tanított. 1950-től a párt Központi Vezetőségén (KV) az adminisztratív osztály vezetője, előbb élelmezési, majd begyűjtési miniszter lett. 1951-ben visszakerült a KV titkárságába és a szűkebb vezetőszervbe, a Politikai Bizottságba (PB) is, 1952-től Rákosi kormányfő-helyettese lett. Amikor 1953-ban, Sztálin halála után Moszkvába rendelték a pártvezetést, kifejezetten szovjet utasításra ő lett a leváltott Rákosi utóda a kormányfői tisztségben. A magyar pártvezetés természetesen "elítélte Rákosi, Gerő, Farkas és Révai elvtársak baloldali kalandorpolitikáját", és elfogadta Nagy Imrét. 1953 júliusától felálló kormánya fékezte az erőltetett iparosítást, engedélyezte a magán kisipart, emelte az életszínvonalat, törekedett a törvényesség helyreállítására, megszűnt a rendőrbíráskodás, a deportálás, a kuláklista.

Rákosi nem nyugodott bele félreállításába, 1954 nyarán a pártvezetés is elfordult tőle, de novemberre sikerült meggyőznie Moszkvát, hogy a reformok iránya rossz. Nagy Imrének 1954 októberében még sikerült felülkerekednie, de a szovjet belpolitikai változások nyomán elvesztette külső támogatását. 1955 elején Moszkvában a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) vezetése előtt - a kommunista mozgalomban példátlan módon - megtagadta az önkritikát. Áprilisban pártellenes tevékenység és frakciózás címén leváltották a miniszterelnöki tisztségből, és kizárták a KV-ből.

Programját azonban ezután sem adta fel, tanulmányaiban a gazdaság és politika kérdéseit elemezte, író, újságíró, művész hívei memorandumukban változásokat követeltek, ezért 1955 decemberében a pártból is kizárták.

1956. október 13-án úgy vették vissza a pártba, hogy nem tagadta meg nézeteit. Október 23-án kitört a forradalom, a tüntetők követelésére másnap újból kormányfő lett. Lépései kezdetben csalódást keltettek, korábbi funkcionáriusokat is kormányába vett, igyekezett mérsékelni a túlzottnak vélt követeléseket. Október 28-ra tűzszünetet hirdetett, s ekkor már, radikális fordulattal, fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszert, feloszlatta az ÁVH-t, bér- és normarendezést ígért. Amikor a tűzszünet ellenére újabb szovjet csapatok érkeztek, november 1-jén deklarálta az ország semlegességét, a kilépést a Varsói Szerződésből, a négy nagyhatalom és az ENSZ támogatását kérte. November 3-án kiszélesítette kormánya bázisát.

November 4-én drámai rádióbeszédben jelentette be a szovjet inváziót, majd többedmagával a jugoszláv követségre ment, tisztségéről nem mondott le. November 22-én Kádárék garanciája nyomán elhagyták a követséget, de buszukat a mátyásföldi szovjet parancsnokságra terelték, majd a romániai Snagovban "házi őrizetbe", fogságba kerültek. Beszélgetéseiket lehallgatták, irataikat lefotózták, 1957 áprilisában hozták Budapestre őket.

Nagy Imrét és társait a nyilvánosság teljes kizárásával 1958. február 6-án bíróság elé állították. A pert júniusban, Hruscsov döntése nyomán folytatták. Nagy Imrét 1958. június 15-én Vida Ferenc tanácsa szervezkedés kezdeményezése, vezetése és hazaárulás vádjával a fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélte, másnap Maléter Pállal és Gimes Miklóssal együtt kivégezték. Vádlott társai közül Losonczy Géza 1957 végén börtönben halt meg, Szilágyi Józsefet külön perben hozott ítélet nyomán 1958. április 24-én végezték ki. Nagy Imre holttestét előbb a börtön udvarán földelték el, 1961-ben pedig az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjába temették.

Az 1956-os forradalom jelképévé vált Nagy Imre és mártírtársai rehabilitációja az ellenzék egyik fő követelése volt. 1989. június 16-án a Hősök terén 250 ezren búcsúztak tőlük, majd az Új Köztemető 301-es parcellájában ünnepélyesen újratemették őket. 1989. július 6-án Nagy Imrét, Gimest, Losonczyt, Malétert és Szilágyit felmentették az 1958-as vádak alól. Nagy Imre szobrát, Varga Tamás művét 1996. június 6-án avatták fel a budapesti Vértanúk terén.

2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján a Parlamentben felavatták a Nagy Imre Termet, 1956-os dolgozószobáját.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/53704/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?