25 éve hunyt el Sárosi György, legendás magyar csatár

Huszonöt éve, 1993. június 20-án halt meg Sárosi György, az 1930-as évek legendás csatára, a Ferencváros és a magyar válogatott csillaga.

1912. szeptember 16-án született Budapesten. Édesapja szabómester volt, mindkét testvére sportoló lett, Sárosi (III.) Béla labdarúgó, id. Sárosi László vízilabdázó. "Gyurka", ahogy pályafutása során becézték, több sportághoz is tehetséget mutatott, de végül a labdarúgást választotta. A sport mellett tanulásra is maradt energiája, jogi végzettséget szerzett, ezért Sárosi doktorként is emlegették.

Tizenöt éves volt, amikor bekerült a Ferencváros ifi csapatába, és egész hazai pályafutása során ebben a klubban játszott. Már ott volt a csapat 1929-es dél-amerikai portyáján is, amelyen - világszenzációt keltve - megverték a kor legjobbjának számító uruguayi válogatottat. A Fradival öt bajnokságot és öt kupát nyert, tagja volt az 1931-32-ben százszázalékos bajnokcsapatnak, 1933-ban az Újpest ellen 11:1 arányban megnyert kupadöntőben pedig három góllal járult hozzá a diadalhoz. A zöld-fehérekkel 646 alkalommal lépett pályára, rekordját 2010-ben Lipcsei Péter döntötte meg. Ő a Fradi történetének legeredményesebb játékosa is, a 646 mérkőzésen 636 gólt szerzett, 1935-ben és 1937-ben gólkirály volt.

Még húszéves sem volt, amikor 1931-ben már válogatott lett. Összesen 62 alkalommal játszott az együttesben, 42 gólt szerzett, s a mai napig ő az egy mérkőzésen legeredményesebb magyar válogatott: 1937. szeptember 19-én a csehszlovákok ellen 8:3-ra megnyert találkozón hét gólt rámolt be az ellenfél hálójába. Részt vett az 1934. és az 1938. évi világbajnokságon, az utóbbin ő volt az ezüstérmes nemzeti tizenegy csapatkapitánya. Ugyancsak ő volt a kapitánya annak a Közép-Európa-válogatottnak, amely 1937. június 20-án 3:1 arányban legyőzte Nyugat-Európát, 1935-ben az osztrákok elleni 6:3-as diadalon három gólt szerzett.

Többnyire középfedezetként és belső csatárként játszott. Karmesterként irányított, és hajszálpontos átadásokkal küldte támadásba a csatársort. Ő maga is bátran tört előre, lövésekre is vállalkozott, pompás fejjátékával a labdát csaknem mindig elfejelte ellenfelei elől. Elképesztő gólképessége mellett a helyzetek előkészítésében is jeleskedett.

Abba a labdarúgó-nemzedékbe tartozott, amely az 1930-as, 1940-es években talán a leghosszabban tartó dicsőséget szerezte Magyarországnak. Ők valóban szerették és magas szinten "művelték" a legnépszerűbb sportágat, nem abból, hanem azért éltek. Jelszava így hangzott: "Játszani kell a futballt, mert nem futball az, ami birkózásból és versenyfutásból áll."

A világháború előtt ő volt a legnépszerűbb magyar játékos, igazi világklasszis. 1948-ban engedéllyel Olaszországba igazolt, ott fejezte be pályafutását, majd edzőként dolgozott. Trénerként a Bari együttesénél kezdte, azután rövid ideig Luccában, a B-ligás Lucchesével dolgozott. Legnagyobb sikerét a Juventusszal érte el, amellyel az 1951-52-es idényben bajnokságot nyert.

Egy ideig a svájci Luganóban élt, később dolgozott Rómában, Bolognában, Bresciában, majd Genovába költözött, ahol a helyi utánpótlás-nevelés irányítója volt csaknem egy évtizeden át. 1992-ben a Ferencváros Aranydiplomával tüntette ki örökös bajnokát, aki 1993. június 20-án, négy nappal öccse, Sárosi III. Béla halála után halt meg Genovában.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/54446/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?