Blogolj!

Százhúsz éve született Boldog Salkaházi Sára

Boldog Salkaházi Sára szociális nővér, tanító, újságíró, a vészkorszakban az üldözöttek segítője, a nyilasuralom mártírja százhúsz éve, 1899. május 11-én született.

Schalkház Sarolta Klotild néven született, családjáé volt Kassa belvárosában a Schalkház Szálloda. Apja korai halála után édesanya igazgatósági tagként dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított intézményben, jövedelméből tartotta el három gyermekét.

Sára a kassai Orsolya nővérek iskolájába járt, majd tanítónői oklevelet szerzett, és 1917-től egy évig tanított. Az első világháború, a trianoni békediktátum után a Felvidék Csehszlovákiához került, s a hatóságok által a közalkalmazottaktól megkövetelt hűségesküt - magyar érzelmeire hivatkozva - megtagadta. A tanári pálya elhagyása után egy ideig a családi szállóban dolgozott, kitanulta a könyvkötői szakmát, és húga kalapüzletében dolgozott.

1919-től rendszeresen jelentek meg cikkei az Esti Újság és más felvidéki újságok hasábjain Syphax aláírással. Szülővárosa közéletében élénken részt vett, tárcáiban, novelláiban frissen reagált az eseményekre, s elsajátította azt a szimbolikus kifejezésmódot, amellyel a kisebbségbe kényszerített magyarság sanyarú sorsát megrajzolhatta. Első novelláskötete 1926-ban jelent meg Fekete furulya címmel, s a Nyugatban is méltatták. Három éven keresztül szerkesztette a Nép című lapot, a csehszlovákiai Országos Keresztényszocialista Párt újságát. Naplójában így vallott akkori életéről: "Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene...".

1922-23-ban, néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt, de a jegygyűrűt visszaküldte, mert úgy érezte, hogy rá más sors vár. A szociális érzékenység kora gyermekkorától megvolt benne, a munkásosztály iránti érdeklődés írásaiban is megjelent. 1927-ben ismerkedett meg a Kassán letelepedő, az ősi szerzetesi eszmét modern formában követő Szociális Testvérek Társaságával, amelyet Slachta Margit alapított 1923-ban Magyarországon. Miután elvégezte a társaság szociális és népjóléti tanfolyamát, felutazott a rend budapesti központjába, de a cigarettázó, harsány Sárát bizalmatlanul fogadták.

Visszatérve Kassára leszokott a cigarettáról és az újságírói élet "szabadságáról", igyekezett jó kapcsolatot kialakítani a kassai nővérekkel. 1930 pünkösd vasárnapján letehette első fogadalmát Szegváron, jelmondata egyetlen szó: Alleluja! lett. A Szent Benedek lelkiségét követő, a szociális ínséget szenvedők felé forduló közösségben két éven keresztül vezette a kassai katolikus Karitász irodát. Szegény családokat látogatott, élelmet és ruhát gyűjtött, igyekezett minden elesett emberen segíteni. Ezután Komáromban hitoktatóként, karitászszervezőként és ifjúsági vezetőként dolgozott, részt vett a szlovákiai Katholikus Nőszövetség megszervezésében, 1937-ig a mozgalom országos vezetője volt. Szerkesztette a Katolikus nő című folyóiratot, vezette a Lithurgia könyv- és papírkereskedést.

Kimerültsége miatti rossz állapotát elöljárói hivatásbeli bizonytalanságnak értékelték, s 1934-ben nem engedélyezték ideiglenes fogadalmának megújítását. Három évvel később a Brazíliában élő magyar bencések szociális testvéreket kértek missziós munkára, és ő jelentkezett. Ehhez magyar állampolgárrá kellett válnia, s Budapestre költözött. A második világháború kitörése miatt utazása lehetetlenné vált, az anyaházban egy év alatt tizenötféle munkát végzett. Örökfogadalmát 1940-ben tehette le, új jelmondatának ezt választotta: Alleluja! Ecce ego, mitte me! (Íme, itt vagyok, engem küldj!).

A következő évtől a Katolikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője volt. Három év alatt öt új otthont alapított, és elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola építését is. Nevét 1942-ben Salkaházira magyarosította, kifejezve a náci eszmékkel szembeni ellenérzéseit, a zsidókérdést is vallási szempontból közelítette meg.

Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét "azon esetre, ha egyházüldözés, a társaság és a testvérek üldöztetése következne be". Az engedélyt megkapta, és életét 1943 őszén - teljes titoktartással - felajánlotta a budapesti anyaházban. A szociális testvérek a vészkorszakban hamis papírokkal felszerelt menekülteket bújtattak házaikban, így a Bokréta utcai munkásnőotthonban is, maga Salkaházi Sára száznál több embert mentett meg.

A nyilasok 1944. december 27-én átkutatták a házat, négy "gyanús személyt" és egy hitoktatót vettek őrizetbe. Salkaházi csak ekkor érkezett, és bár elkerülhette volna a letartóztatást, az otthon vezetőjeként vállalta sorsát. Még aznap este mindannyiukat a jeges Dunába lőtték a Szabadság híd lábánál, a meztelenre vetkőztetett nővér az utolsó percben gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel keresztet vetett magára.

Hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Jad Vasem intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé, idehaza 1996-ban posztumusz Bátorság érdemjelet adományoztak neki. Emlékét számos emléktábla és emlékhely őrzi, teret és rakpartot neveztek el róla, a kassai dómban szobra áll.

Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát 2006. április 28-án írta alá XVI. Benedek pápa, az ünnepélyes kihirdetésére 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren, az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be. Magyarországon 1083 óta ez volt az első celebrált boldoggá avatás és az első alkalom, hogy Magyarországon a katolikus egyház egyszerű, középosztályból származó nőt emelt a boldogok sorába.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/72734/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?