Blogolj!

Jim Morrison halálának évfordulója

Jim Morrison, az amerikai Doors együttes énekese és vezéregyénisége, szövegeinek szerzője, 1971. július 3-án halt meg.



James Douglas Morrison néven született 1943. december 8-án a Florida állambeli Melbourne-ben egy admirális gyermekeként. Középiskolás korában kezdett az apai szigor ellen lázadni, de továbbra is lelkesen olvasott, szorgalmasan írta naplóját. A Floridai Egyetemen, majd a Los Angeles-i UCLA-n folytatta tanulmányait, filmművészetet tanult, és belefogott a versírásba. Valósággal falta William Blake, Allen Ginsberg és Jack Kerouac műveit. Bohém életet élt, hónapokig csak konzervbabot és LSD-t fogyasztott, tanulmányait pedig csak azért fejezte be, mert nem akart részt venni a vietnami háborúban, és dolgozni sem volt kedve.

A Doorst 1965-ben alapította meg Ray Manzarek billentyűs társaságában. A formációhoz Robbie Krieger gitáros és John Densmore dobos csatlakozott, nevüket Aldous Huxley Doors of Perception című könyvétől kölcsönözték. A Doors "motorja", énekese, sajátos hangulatú szövegeinek szerzője Morrison volt. 1967-ben jelent meg bemutatkozó albumuk, rajta a Light My Fire, amely a slágerlisták élére repítette a bandát. Korongjaikon Morrison sötét lírája eklektikus, pszichedelikus zenével párosult. Sorra adták ki sikerlemezeiket olyan klasszikussá vált dalokkal, mint a When The Music's Over, a The End, a Break On Through, a Roadhouse Blues és a Riders On The Storm.

A zenekar sikerei csúcsán volt, amikor Morrison magánélete egyre zavarosabbá, nyilvános szereplései egyre kezelhetetlenebbé váltak. Alkoholizmusa és kábítószer-függősége is egyre rosszabbodott, falta a nőket, erőszakos színpadi kitöréseivel magára haragította a rendőrséget és a klubtulajdonosokat. 1969. március 1-jén egy floridai koncert alkalmával botrányos színpadi viselkedése miatt le is tartóztatták, a Doors kénytelen volt lemondani esedékes koncertjeit. Morrisont a bíróság nyolc hónap börtönre ítélte, és óvadék ellenében szabadon bocsátotta ugyan, de fellebbezési kérelmét elutasította. Az énekes nem akart börtönbe vonulni, és úgy döntött, befejezi a rockhoz kapcsolódó pályafutását.
A zenélés mellett költői pályafutásról ábrándozott, két kötetet is kiadott. 1970. december 8-án, huszonhetedik születésnapján stúdióba vonult, és több tucat verset magnóra mondott. 1971 márciusában barátnőjével Párizsba költözött, ahol irodalommal akart foglalkozni.

Mindössze huszonhét éves volt, amikor 1971. július 3-án holtan találták a fürdőkádjában. A hivatalos vizsgálatok szerint a halál oka szívelégtelenség volt, amelyhez hozzájárulhatott az alkohol és a kábítószer is, de természetesen számos híresztelés kapott lábra. A párizsi Pére Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra, sírja ma is zarándokhely.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/75489/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?