hirdetés
Blogolj!

30 éve hunyt el Kádár János

Harminc éve, 1989. július 6-án halt meg Kádár János pártállami vezető, a 20. század egyik meghatározó magyar politikusa.

Kádár János (jobbra) és a szovjet Leonyid Brezsnyev forró csókja

1912. május 26-án született Fiumében (ma: Rijeka, Horvátország) egy cselédlány és az akkor katonaként szolgáló Somogy megyei kisbirtokos, Krezinger János házasságon kívüli gyermekeként. Anyja után Czermanik néven anyakönyvezték, később ezt Csermanekre, majd 1945-ben Kádárra változtatta. Anyja Somogy megyei nevelőszülőknél helyezte el, majd Budapestre költöztek, ahol az akkor elit szakmának számító írógép-műszerészséget tanulta ki.

1930-ban csatlakozott a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségéhez (KIMSZ), és belépett az ugyancsak illegalitásban működő Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP). Illegális tevékenysége miatt 1933-ban két év fegyházra ítélték, a budapesti Gyűjtőfogház után a szegedi Csillag börtönbe került, ott ismerkedett meg Rákosi Mátyással. Szabadulása után a rendszer által megtűrt Szociáldemokrata Pártban (SZDP) politizált tovább. A KMP munkájába 1941-ben kapcsolódott be ismét, 1942 májusától a Központi Bizottság tagja, majd vezető titkára volt. A párt az ő irányítása alatt mondta ki 1943 nyarán - a Komintern feloszlatása után - önmaga feloszlatását és Békepárt néven történő újjáalakulását. 1944 áprilisában pártutasításra Jugoszláviába indult, de a határon lebukott. Személyazonosságát el tudta titkolni, így katonaszökevényként került börtönbe, ahonnan 1944 novemberében megszökött.

A második világháború után, 1945 áprilisától parlamenti képviselő, a kommunista párt (MKP) Központi Vezetőségének titkára, a Politikai Bizottság (PB) tagja volt. 1946-ban főtitkárhelyettes lett, tisztségét a szociáldemokratákkal történt 1948-as egyesülés után a Magyar Dolgozók Pártjában (MDP) is megtartotta. 1948-ban Rajk László letartóztatása után ő lett a belügyminiszter, e tisztségében jelentős szerepet játszott a koncepciós perek, így a Rajk-per levezénylésében és a többpártrendszer felszámolásában. 1951 áprilisában őt is letartóztatták, tisztségeitől megfosztották, és koncepciós perben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1954-ben, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején szabadult, politikai rehabilitálását követően a budapesti XIII. kerületi pártbizottság, majd 1955 szeptemberétől a Pest megyei pártbizottság első titkára volt.

Rákosi 1956. júliusi menesztése után visszakerült a legfelső pártvezetésbe: a Központi Vezetőség (KV) titkára, a PB tagja, a forradalom kitörése után az MDP KV első titkára lett. Október 30-tól államminiszterként tagja volt Nagy Imre koalíciós kormányának, másnap a rádióban ő jelentette be a párt újjáalakítását Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven, dicsőséges népfelkelésként értékelve az október 23-án történteket. A beszéd elhangzása idején azonban már a szovjet követségen tárgyalt, és még aznap éjjel Moszkvába vitték, ahol a szovjet intervenció "legalizálása" érdekében az ellenkormány vezetésével bízták meg.

1956. november 4-én a szolnoki és az ungvári rádió sugározta Kádár közleményét a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásáról és a szovjet csapatok segítségül hívásáról. Őt magát a nap folyamán szovjet repülőgép vitte Szolnokra, majd november 7-én harckocsival érkezett meg a fővárosba. Bántatlanságot ígért a felkelőknek és a jugoszláv nagykövetségre menekült Nagy Imrééknek, megkezdte a kormányalakítást, újjászervezte az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságát. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága decemberben már ellenforradalomnak nyilvánította az eseményeket. Kádár pozícióját, az MSZMP hatalmát szovjet támogatással, vérbírák által koncepciós perekben, gyorsított eljárásban meghozott ítéletekkel, kivégzések sorozatával szilárdította meg, a megtorlások áldozata lett Nagy Imre is.

Kádár János három évtizeden keresztül, 1956 novemberétől szinte haláláig Magyarország első emberének számított. Volt az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke (1956-1957), az MSZMP Központi Bizottságának (KB) első titkára (1957-1985), főtitkára (1985-1988), elnöke (1988-1989). 1956 és 1958, majd 1961 és 1965 között a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte.

A Kádár-korszak az 1956-os forradalom leverésétől, a véres megtorlástól a sokaknak szerény gyarapodást hozó konszolidáció, az úgynevezett "puha diktatúra" évtizedein át a rendszer általános válságáig tartott. A világ szemében - a kezdeti és az utolsó időszakot leszámítva - a Kádár vezette Magyarország volt a "gulyáskommunizmus" megtestesítője, a szocialista táborban pedig a "legvidámabb barakk". Az "aki nincs ellenünk, az velünk van" jegyében a rendszer hallgatólagosan kompromisszumot kínált polgárainak: ha nem kérdőjelezik meg a politikai és ideológiai alapokat, viszonylagos jólétet, szabadságot kapnak cserébe. E kiegyezés azonban csak addig volt fenntartható, amíg a gazdasági nehézségek, a velük érlelődő politikai elégedetlenség, valamint a szovjetunióbeli változások alá nem ásták a rendszer egészét.

Az 1980-as évek közepétől mindinkább elszigetelődő, romló egészségű Kádárt 1988 májusában felmentették főtitkári tisztéből, és bár pártelnök lett, hatalmát elvesztette. Utolsó beszédét az MSZMP KB 1989. április 12-i zárt ülésén mondta el. A több mint egyórás, sokszor zavaros, néhol alig hallható beszédben "az utolsó szó jogán" - mindenki számára váratlanul - az addig legmélyebbre temetett titkokról kezdett beszélni: 1956-os moszkvai tárgyalásairól, Nagy Imre elítéléséről, majd kivégzéséről, szavaiban harminc év történései kavarogtak. 1989 májusában felmentették pártelnöki tisztségéből is.

1989. július 6-án halt meg - azon a napon és abban az órában, amikor a Legfelsőbb Bíróság felmentő ítéletet hozott az 1958-ban kivégzett Nagy Imre miniszterelnök újratárgyalt perében.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/75591/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?