Blogolj!

110 éve született Mezei Mária

Száztíz éve, 1909. október 16-án született Kecskeméten Mezei (Mezey) Mária színésznő, a múlt század egyik kiemelkedő, de hivatalos szakmai elismerésben szinte nem is részesülő művésze.

Édesanyját gyermekágyi lázban vesztette el. Földműves családból származó és önerejéből közjegyzővé lett apja, miután a Kecskemétet sújtó 1911-es nagy földrengés összedöntötte házukat, családjával és egy megözvegyült asszonnyal elhagyta a számára szenvedést és pusztulást hozó várost. Előbb Erdélyben, majd Mária hároméves korától Szegeden éltek, ahol apja negyedszázadon át folytatott ügyvédi praxist.

Mezei Mária (életének egy szakaszában családja eredeti nevét, a Mezey-t használta, de már saját kötetét is Mezei névvel jelentette meg) kora gyermekkorától azzal "zaklatta" édesapját, hogy színésznő szeretne lenni. Apja azonban hallani sem akart erről, mert a színészetet hazugnak tartotta, nem hitte, hogy álruhában is lehet harcolni az igazságért. Pályája végén a színésznő belátta: apjának igaza volt. Az apa mégis felvitte érettségiző lányát Pestre Hevesi Sándorhoz, döntse el ő: színésznő vagy tanárnő legyen belőle. A kitűnő direktor és színészpedagógus csak annyit mondott a kövérkés vidéki lánynak: fogyjon le tíz kilót, és jelentkezzen ősszel az akadémián.

Erre akkor nem került sor, mert Mária már öt hónapos magzatot hordozott a szíve alatt, s ez más irányt szabott életének. Titokban abortuszt végeztetett, a műtét után többé nem lehetett gyermeke. Apja mégis megtudta, mi történt, követelésére Mária férjhez ment, és beiratkozott a szegedi bölcsészkarra. Nyelvészetet és egyedüli női hallgatóként filozófiát tanult három szemeszteren át, aztán - otthagyva az egyetemet és ifjú férjét - mégis a rivaldát választotta.

Rózsahegyi Kálmán színitanodájának elvégzése után, 1931 őszén Miskolcon kezdte a pályát. Koromfekete haját szőkére akarta festeni, de mivel a hajfesték gyenge volt, így vált belőle a "vörös Mezey", amit később a "franciás Mezey" címke váltott fel. Hősnők helyett kokott csábítókat, búgó hangú végzetasszonya-szerepeket játszott könnyed darabokban, a férfiak megfordultak utána az utcán.

1935-től már a pesti utcán tették ezt, mert Mezei a Kamara, a Belvárosi, majd a Vígszínház színpadán formálta meg a kacér dámákat, léha asszonyokat. A "vörös démon" az 1940-es években már igazi sztár volt, akire komolyabb szerepeket is osztottak, Bárdos Artúr például rábízta Sommerset Maugham Színház című darabjában a színésznő Júlia szerepét, aztán Ibsen Rosmersholm című drámájában alakította Rebekka Westet. 1936-tól filmezett is, a vásznon az Aranyember Athalie-jaként kiváló karakterszerepben mutatkozott be. Az 1940-es évek elején Márai Sándor íróval életükön nyomot hagyó kapcsolatba került, szerelmük azonban fájón hamar véget ért. (Az író Sirály című regényében dolgozta fel a színésznőhöz fűződő viszonyát.)

Mezei Mária 1944-ben, a német megszállás után nem vállalt fellépést, felmenekült a Tátrába, és ott rátalált hitére. 1946-ban szerepelt újra a Belvárosi Színházban, de néhány év után a mellőzés lett a sorsa. Míg 1945 előtt azzal vádolták, hogy "zsidóbarát", a fordulat éve után "polgári kacattá" nyilvánították. A kabarék, esztrádműsorok maradtak neki, éjszakánként bárokban énekelt sanzonokat, kísérője a szintén margóra helyezett Cziffra György zongoraművész volt. Éjféltájban Ady istenes verseit szavalta, zsoltárokat énekelt a füstös félhomályban.

Az akkori kultúrpolitika sem a franciás, sem a zsoltáros Mezeire nem tartott igényt. Megváltás volt számára, amikor 1949-ben az Operettszínházba kerülhetett, de innen is mennie kellett, a Vidám Színpad következett. Megpróbálta túlélni a színészi tetszhalált: barátai, Tamási Áron és Lajtha László 1952-ben erdélyi népdalokból parányi színpadi jelenetet szerkesztettek számára. A Bujdosó lány című magánszámot a cenzúra kilenc alkalom után betiltotta, mondván, inkább szovjet dalokat kellene népszerűsítenie.

1954 után két évig ismét az Operettszínház tagja volt, aztán második sztárkorszaka következett: 1962-ig a Madách, 1962-től 1964-ig a Petőfi Színház, ezután 1970-ig a Nemzeti Színház társulatában lépett fel. Remek szerepeket alakított százas szériákban, többek közt Warrennét G. B. Shaw darabjában, háromrészes önálló estjével bejárta az országot, a határon túli magyarlakta területeket, Párizs, New York, Torontó magyar emigránsait. Újra filmezett (Édes Anna, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Mici néni két élete, Tiltott terület), megromlott egészségét azonban 1970-ben összeroppantotta az influenza. Budakeszi házába visszavonulva, légzési nehézségekkel küzdve tizenhárom évig harcolt napról napra az életéért, ebben erős hite és igaz társa segítette.

Az 1980-as veszprémi tévétalálkozó gálaestjén lépett fel utoljára színpadon. Nagy betegen Vitray Tamás felkérésére vállalta el a szereplést, Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című költeményét mondta el.

Sok küzdelem után 1981-ben megjelenhetett Vallomástöredékek című kötete, amely életéről, színészetéről, hitéről született írásait tartalmazza. Rá két évre, 1983. április 20-án szép csendesen örökre eltávozott. Budakeszin utcát és művészeti iskolát neveztek el róla, egykori lakóháza ma emlékmúzeum.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/84601/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?