Blogolj!

Az asszuáni gát építése 60 éve kezdődött

Hatvan éve, 1960. január 9-én kezdődött el Egyiptomban az asszuáni gát építése. 

Egyiptom a Nílus ajándéka - tartották már az ókorban, hiszen a 2700 kilométer hosszú folyam nyári áradásai által lerakott termékeny hordalék biztosította évezredek óta az ott élők létfeltételeit, tette lehetővé a magas kultúra kialakulását. Az áradás azonban néha elmaradt, ami katasztrofális helyzetet idézett elő, más években viszont Asszuánnál, az ókori Egyiptom déli határán a vízszint olykor 15 métert is emelkedett, így felmerült az igény a víz tartalékolására és az árvizek pusztító hatásának csökkentésére.

Az első asszuáni gátat 1898-1902 között az angolok létesítették, ennek magassága 30,5, hossza 1962 méter volt és egymilliárd köbméter vizet tárolt. Ez az öntözés igényeihez kevésnek bizonyult, ezért 1907-1912 közt, majd 1932-1934-ben is magasították, ekkorra térfogata már 5,4 milliárd köbméterre nőtt. A víz elárasztotta a Philae-szigetet, amelynek templomegyüttese évtizedekig állt a vízben, mígnem - az új asszuáni gát megépítése miatt veszélybe került műemlékekkel együtt - elemeire bontották és a magasabban fekvő Agilkia szigetén újjáépítették.

Az 1940-es években új gát építése mellett döntöttek, amire a népesség növekedése miatt is szükség volt: a 20. század elején még csak tízmilliós lakosság 1934-re 16, 1961-re 28 millióra nőtt, mára pedig megközelíti a százmilliót. A munkálatok előbb a második világháború miatt szenvedtek késedelmet, később pedig a nyugati hatalmak nem voltak hajlandók az arab szocializmust meghirdető Gamal Abdel Nasszer elnök támogatására. A kairói kormány az 1956-os szuezi válság után a Szovjetunióhoz fordult segítségért, amely - közel-keleti pozícióit erősítendő - igent mondott.

A gát építése 1960. január 9-én kezdődött szovjet gazdasági és műszaki támogatással. A terveket a Szovjetunióban készítették, az elképesztő összegeket felemésztő munkák során a helyszínen huszonötezren dolgoztak. Az első szakaszt 1964. május 16-án Nasszer és Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár jelenlétében adták át, a teljes egészében elkészült gátat 1971. január 15-én Anvar Szadat elnök avatta fel. A hat kilométerrel a régi fölött épült műtárgy hossza 3830, magassága 111, szélessége az alapjánál 980, a tetején 40 méter, és tizenhétszer annyi követ építettek bele, mint annak idején a Kheopsz-piramisba. Teljes térfogata 44,3 millió köbméter, a Kheopsz-piramis 17-szerese, a beruházás költsége egymilliárd dollár volt. A tizenkét turbina teljesítménye 2,1 gigawatt, Egyiptom éves szükségletének 15 százaléka.

A gát fölötti víztározó a világ egyik legnagyobb, ember által létrehozott tava. Az 5250 négyzetkilométer területű, 550 kilométer hosszú és néhol 35 kilométer széles, 132 köbkilométernyi vizet raktározó Nasszer-tó csak 1976-ra töltődött fel teljesen. Az elárasztott területről százezer embert kellett kitelepíteni, a víz alá kerülő műemlékek megőrzése érdekében nemzetközi leletmentő expedíció és ásatás indult számos ország részvételével. 24 nagyobb ókori műemléket vittek új helyre (négyet a mentésben részt vevő országok múzeumaiba), a legnagyobb technikai bravúr a 3200 éves két sziklatemplom áthelyezése volt messze délen, Abu Szimbelben. A történelem legnagyobb régészeti mentőakciójának keretében a műemlékeket 30 tonnás kockákra fűrészelték és 180 méterrel arrébb, 68 méterrel magasabban újból felépítették. A magyar régészek Castiglione László vezetésével Abdalláh Nirqiben tártak fel egy citadellát, temetőt és templomokat.

A gát és a víztároló véd az árvizektől és a szárazságtól, lehetővé teszi az öntözött területek időszakos ingadozásoktól mentes vízellátását (a gát évente 55 köbkilométernyi vizet enged át, ebből 46 köbkilométer az öntözőcsatornákba kerül). A mezőgazdasági termelés a felavatás után 10-20 százalékkal nőtt, némely növényt kétszer-háromszor is arathatták, és a vízesések (katarakták) sem akadályozták többé a hajózást.

Ugyanakkor a gát miatt csökken a folyó által szállított természetes tápanyag mennyisége (ennek egy része a Nasszer-tóban rakódik le, ahol évente egy méterrel nő az iszap vastagsága), lejjebb romlik a talaj minősége, a földek szikesednek és hatalmas összeget kell a magasabban fekvő termőterületek öntözésére költeni. A hatalmas állóvíz kedvez a betegséget terjesztő paraziták szaporodásának, a folyam lelassulása miatt elszaporodtak az algák, ami az ivóvízellátást teszi nehezebbé. A tó felszínén óriási párolgási vízveszteség lép fel, a környék éghajlata egyre csapadékosabb, ami a műemlékeket veszélyezteti. A Nílusban csökkent a halállomány, a tradicionális halászfalvak elnéptelenednek, s nem utolsó sorban nagymértékű erózió indult meg a Nílus-deltában.

A rohamosan növekvő népesség, a mezőgazdaság és az ipar szükségleteit a folyó már nem tudja kielégíteni, a vízdeficit eléri az évi 20 milliárd köbmétert - azaz ennyivel nagyobb a fogyasztási igény annál, mint ami a Nílus biztosítani tud. Az egy főre jutó vízmennyiség 1947 óta a negyedére csökkent, és az ENSZ prognózisa szerint 2025-re abszolút vízhiány állhat elő, egy közelmúltban készült os tanulmány szerint Egyiptom 2050-re elveszítheti termőterülete egyhetedét.

A gát végső mérlegén még mindig vitatkoznak: hívei szerint az előnyök kézzelfoghatók, a beruházás két év alatt visszahozta megépítésének költségeit. Ellenzői közül a vérmesebbek egyenesen lerombolását követelik, mert szerintük még ez is olcsóbb lenne, mint amennyibe a gát káros hatásai ellen folyamatos küzdelem kerül, ráadásul a víztározó helyén félmillió hektár termőföldet lehetne visszaszerezni.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/88654/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?