Blogolj!

Robert Walpole, az első brit miniszterelnök 275 éve halt meg

Kétszázhetvenöt éve, 1745. március 18-án halt meg Robert Walpole, az első és mindmáig a leghosszabb ideig hivatalban lévő brit miniszterelnök. 

1676. augusztus 26-án született a norfolki Houghtonban. Apja liberális whig párti politikus, anyja gazdag földbirtokos család sarja volt. Walpole későbbi pályája során ügyesen használta ki szülei komoly politikai kapcsolatrendszerét, amelyet a brit elit képzőhelyének számító Eton College-ban gyarapított, majd a cambridge-i King's College hallgatója lett, ekkor még egyházi pályára készült.

Legidősebb bátyjának halála miatt félbe kellett hagynia tanulmányait, hogy segítsen a kiterjedt gazdaság vezetésében. Két évvel később apja is elhunyt, így az alig 24 éves fiatalembernek egyedül kellett boldogulnia. Gyorsan kiderült, hogy nemcsak elméje éles, hanem kiváló gyakorlati érzékkel és üzleti vénával is rendelkezik. Bevásárolta magát az akkor induló, a dél-amerikai, karibi és spanyol kereskedelemben monopóliummal rendelkező Dél-tengeri Vállalatba, részvényeit nem sokkal a vállalkozás bukása előtt hatalmas nyereséggel adta el. Az ügylet élete végéig kényelmes megélhetést biztosított számára, egyre növekvő vagyonából olyan impozáns beruházásokra is telt, mint az angol palladianus építészeti stílus gyöngyszemének számító norfolki Houghton Hall felépítése az 1720-as években.

Politikai karrierje apja halála után kezdődött, 1701-ben megörökölte annak parlamenti mandátumát, a következő évi választástól kezdve negyven éven át a norfolki King's Lynn választókerület whig párti parlamenti képviselője maradt. Emelkedése gyors volt: Anna királynő 1705-ben a tengerészeti ügyeket felügyelő Admiralitás Tanácsa tagjának, 1708-ban hadügyi államtitkárnak nevezte ki, egy évvel később a haditengerészet kincstárnoka és a spanyol örökösödési háborúban sikert sikerre halmozó hadvezér, John Churchill, Marlborough hercegének tanácsadója is lett. Diplomáciai érzéke, műveltsége, tapintata és önuralma segítette abban, hogy elsimítsa a kormány tagjai között felmerült nézeteltéréseket.

1710-ben a választást megnyerő toryk eltávolították a kormányból, 1712-ben korrupcióval is megvádolták és fél évre a Towerbe zárták, ami sokak szemében politikai mártírrá tette. Anna királynő halála után, a hannoveri házból származó I. György 1714-es trónra kerülésével megváltozott a politikai légkör, az új uralkodó nem bízott a trónigényének jogosságát kétségbe vonó torykban. A színteret ezután fél évszázadig a whigek uralták, és ismét felvirradt Walpole napja.

1715-ben a Kincstár Első Lordja, az államkincstárért felelős miniszter és pénzügyminiszter lett, e tisztségekben vált a kormány legbefolyásosabb tagjává, lényegében miniszterelnökké, bár ez a cím akkor még hivatalosan nem létezett. 1717-ben a pártján belüli szakadás miatt időlegesen ellenzékbe vonult, de 1720-ban visszatért a hatalomba és főpénztárnok, majd ismét a kincstár első lordja és pénzügyminiszter lett.

Sikerült elkerülnie a Dél-tengeri Vállalat összeomlása körüli botrányt, és I. György 1727-ben bekövetkezett halála után is megtartotta posztjait, jóllehet addig általában az új király trónra lépte új adminisztrációt is jelentett. II György kedvence, Spencer Compton ugyan megpróbálta kiszorítani a hatalomból, ám Walpole főként Karolina királyné közbenjárására hivatalában maradhatott.

Walpole a királyi mecénási rendszeren keresztül szilárdította meg befolyását. Az uralkodóházzal kapcsolatos, egyházi és kormányzati tisztségek és jövedelmek osztogatásával kötelezte le kinevezettjeit, emiatt gyakran vádolták korrupcióval hatalma megtartása érdekében. A külpolitikában igyekezett a szigetországot távoltartani a háborúktól, megakadályozta például a belépést a lengyel örökösödési háborúba, ezáltal alacsonyan tarthatta az adókat és csökkenthette az államadósságot.

Igyekezett a parlamenti többséget saját oldalán tartani és kerülni a szembenállást, nagy bábjátékosként mozgatta a szálakat a színfalak mögött. Politikai befolyásának időszakát gyakran "robinokrácia" vagy "robinarchia" néven emlegették, mivel politikai vetélytársai Robinnak (vörösbegynek) gúnyolták. Birtokán gyakran adott estélyeket a nemességnek, a királyi udvarnak, a kabinet tagjainak, ezeket az eseményeket nevezték "Norfolki kongresszusnak", ahol vendégei a minden igényt kielégítő vendéglátás mellett megcsodálhatták festménygyűjteményét, Rubens, Rembandt, Van Dyck és Velázquez alkotásait. 1735-ben II. György személyes ajándékaként kapta meg a Downing Street 10. alatti épületegyüttest, amely azóta a mindenkori brit kormányfők ikonikus rezidenciája és egyben a kabinet üléseinek színhelye.

1733 után népszerűsége pártján belül és a közvéleményben is csökkent, 1737-ben meghalt pártfogója, Karolina királyné. Walpole már nem tudta megakadályozni, hogy a Spanyolországgal kirobbant kereskedelmi vita 1739-ben háborúba torkolljon (a casus belli egy Robert Jenkins nevű kapitány füle volt, amelyet állítólag hajójának átkutatása közben a spanyolok vágtak le). Az 1741-es választásokon pártja gyengén szerepelt, és a következő évben elvesztett bizalmi szavazás után az öregedő Walpole lemondásra kényszerült. Távozásakor II. György Orford grófjának nevezte ki, a királyra gyakorolt politikai befolyását haláláig megtartotta, emiatt gyakran nevezték a "függöny mögötti miniszternek".

1745. március 18-án, lemondása után három évvel halt meg Londonban. Nevét viseli város és sziget, szatírát írt róla Jonathan Swift, Henry Fielding, Samuel Johnson, John Gay róla mintázta az eredeti Koldusopera egyik főgonoszát - a művet akkor be is tiltották és fél évszázadig nem kerülhetett színre.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/91943/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?