Blogolj!

Hruscsov és Nixon „konyhai vitája”

1959. július 24-én, a moszkvai Amerikai Nemzeti Kiállítás megnyitóján került sor Nyikita Hruscsov szovjet első titkár és Richard Nixon amerikai alelnök híres „konyhai vitájára.” A két politikus az Egyesült Államokban felépített mintaház bemutatása közben, a kamerák kereszttüzében keveredett politikai-ideológiai vitába, mely – a hidegháborús erőviszonyokat is tükrözve – eldöntetlenül zárult.

Az 1957-es Nemzetközi Geofizikai Év során kezdődő űrverseny és a szovjet Szputnyik–1-es műhold fellövése következtében a szuperhatalmak viszonya ismét hűvössé vált, ezzel együtt viszont Washington és Moszkva egyaránt hajlandónak mutatkozott a közeledésre. Ezt bizonyítja, hogy 1958-ban a Szovjetunió és az Egyesült Államok egyezményt kötött, mely a kulturális kapcsolatok kiszélesítését irányozta elő: a szerződésben a felek vállalták, hogy a következő esztendőben vendégül látják majd a másik „nemzeti kiállítását.” A megegyezés hátterében persze sokkal inkább a technikai fölény demonstrálása, mintsem a baráti szándék állt – a szovjetek abban bíztak, hogy az űrversenyben felmutatott sikerek után a „földön” is vereséget mérhetnek majd az amerikaiakra, míg Eisenhower elnök abban reménykedett, hogy a tengerentúli életszínvonal bemutatásával az Egyesült Államok megrendítheti a kommunista ideológia bástyáit.

A nemzeti kiállítás emellett azért is komoly jelentőséggel bírt, mert Moszkva és Washington vezető politikusai az 1955-ös genfi konferencia után – mely a francia-vietnami háborút volt hivatott lezárni – ez alkalommal találkozhattak először hivatalos rendezvényen. Az Egyesült Államokat az orosz fővárosban megnyíló kiállításon Richard Nixon alelnök képviselte, aki 1959 nyarán összesen 11 napot töltött a Szovjetunióban. A „baráti látogatás” körüli ellentmondásokat kiválóan szemlélteti, hogy az amerikai törvényhozás néhány nappal azelőtt fogadott el egy határozatot, mely a „kelet-európai rab nemzetek” önrendelkezésének biztosítása érdekében szólalt fel.

Az Amerikai Nemzeti Kiállítás megnyitására 1959. július 24-én este került sor, amikor újságírók és televíziós riporterek hada előtt Richard Nixon beinvitálta a szovjet első titkárt egy mintaházba, melyet Andrew Geller álmodott meg. Az oldalról nyitott épület – az előzetes terveknek megfelelően – azt volt hivatott hangsúlyozni, hogy a tengerentúlon – vagy, ha úgy tetszik a „kapitalista világban” – az egyszerű polgárok is olyan kényelemben élnek, amiről a szocialista blokkban csak álmodhatnak: a mintaházban többek között színes televízió, gyümölcsfacsaró, és mosogatógép várta Hruscsovot, aki természetesen lefitymálóan nyilatkozott a látottakról.

A szovjet első titkár ironikus mosollyal – tolmács útján – azt kérdezte Nixontól, hogy az amerikaiak feltaláltak -e már olyan szerkezetet, amelyik magától megeteti tulajdonosát, hiszen a bemutatott eszközök sem sokkal hasznosabbak annál. Másfelől Hruscsov arról igyekezett meggyőzni Eisenhower alelnökét, hogy a Szovjetunió néhány éven belül utoléri, sőt, el is hagyja majd az Egyesült Államokat a technikai versenyben, valamint arról beszélt, hogy a látott „szerkentyűk” hiányának dacára a kommunista blokkban jóval értékesebb, tartósabb és könnyebben megfizethető házakat építenek. A spontán vitában persze Nixont sem kellett félteni, aki a szovjet lakóhelyek egyforma külsején keresztül magát a kommunista ideológiát támadta, és a szabad akarat hiányát kérte számon Hruscsovon.

Az amerikai alelnök az eszmék zavartalan áramlását propagálta, míg az első titkár azt bizonygatta, hogy a szocialista blokkban nem félnek a kapitalizmustól, egyszerűen túlhaladták azt; a két politikus vérmérsékletét ismerve nem meglepő, hogy ezen a ponton a vita már emelt hangnemben és heves gesztikulációval zajlott, ám a célját egyik fél sem érte el. A mintaházból kilépve Nixon és Hruscsov azzal zárta le beszélgetését, hogy a két szuperhatalomnak a kulturális kapcsolatok további szélesítésére kell törekednie, ezenfelül pedig abban is megállapodtak, hogy a vitát a szovjet és az amerikai televíziótársaságok is bemutatják majd a közönségnek. Erre az Egyesült Államokban már másnap sor került, az orosz nyelvű adók azonban csak július 27-én késő este sugározták a beszélgetést, ráadásul Nixon mondandóját csupán töredékesen fordították le.

A „konyhai vita” tehát eldöntetlenül zárult, és a sajtószenzáció ellenére nem okozott változást a hidegháborús világpolitikai rendszerben. A szuperhatalmak viszonyát híven tükröző beszélgetés elsősorban Nixon számára hozott jelentős hasznot, ugyanis erőteljes fellépésével és helytállásával – amit utóbb a Time magazin is kiemelt – hatalmas mértékben növelni tudta népszerűségét; a vita komoly szerepet játszott abban, hogy a Republikánus Párt őt indította az 1960. évi – utóbb elveszített – elnökválasztáson. A politikus egyébként 11 napos látogatása során egy alkalommal – augusztus 1-jén – még a szovjet állami televízióban is beszélhetett, ahol újfent a kommunista ideológiát ostorozta, és annak terjesztése esetén retorzióval fenyegette meg Hruscsovot.

A kiállítást egyébként 1959 nyarán mintegy 2,7 millióan tekintették meg a Szokolnyiki parkban, a szovjet média azonban lehetőségeihez mérten igyekezett ellensúlyozni a látogatókra gyakorolt hatást. A TASZSZ – a szovjet hírügynökség – például úgy nyilatkozott a mintaházról, hogy az épp annyira jeleníti meg az átlagos amerikai munkásotthont, mint amennyire a Taj Mahal az indiai textilmunkások életviszonyairól tanúskodik. Mindeközben a hidegháborús sakkjátszma új szakaszába lépett: az erősödő kubai-szovjet kapcsolatok, az U–2-es kémrepülőgépek botránya és az 1960. évi ENSZ-közgyűlés már előkészítette a karibi térségben kirobbanó nagyhatalmi válságot, mely kis híján nukleáris háborúba torkollott.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/98125/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?