Blogolj!

30 éve halt meg Le Duc Tho Nobel-békedíjas vietnami politikus

Harminc éve, 1990. október 13-án halt meg Le Duc Tho vietnami tábornok, politikus, az első ázsiai Nobel-békedíjas, az első és a mai napig utolsó, aki nem fogadta el a kitüntetést.

Phan Dinh Khai 1911. október 14-én született az észak-vietnami Nam Dinh tartomány Dich Le nevű falujában, a Le Duc Tho a mozgalmi neve. Hazája akkor francia gyarmat volt, így tanulmányait francia iskolákban folytatta. Érdeklődése korán a politika felé fordult, fiatalon csatlakozott a radikális nacionalista mozgalmakhoz. 1930-ban alapító tagja volt az Indokínai Kommunista Pártnak, amely "a francia imperializmus és a vietnami feudalizmus, a reakciós burzsoázia" megszüntetését, a függetlenség és munkás-paraszt-katona kormányzat megteremtését tűzte ki céljának. A franciák 1930-ban hat évre bebörtönözték, de a rácsok mögött olvashatott, idegen nyelveket tanulhatott. 1936-tól a párt sajtófőnöke volt, 1939-ben ismét letartóztatták, és csak a franciákat váltó japán megszállók 1944-es kiűzése után szabadult. Második fogságát Francia-Indokína legkeményebb börtönében, a hírhedt Con Sao sziget "tigrisketrec" celláiban töltötte, ahol ütötték-verték, éheztették és kínozták, de megtörni nem tudták.

Szabadulása után csatlakozott a franciák ellen partizánharcot folytató, Ho Si Minh vezette Vietnami Függetlenségi Ligához (Viet Minh). 1945. augusztus 13-án a Viet Minh felszabadító hadserege bevonult Észak-Vietnam fővárosába, Hanoiba, majd szeptember 2-án kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Tho 1948-tól a Viet Minh dél-vietnami központi irodájának helyettes titkáraként szervezte a gyarmatosítók elleni harcot.

A felszabadító háború a franciák vereségével végződött, 1954. május 7-én elesett utolsó dzsungelerődjük, Dien Bien Phu. Az 1954. július 21-i genfi egyezmények rendelkeztek az indokínai béke helyreállításáról, Vietnam, Laosz és Kambodzsa elnyerte függetlenségét, de Vietnamot a 17. szélességi fok mentén kettéosztották. Észak-Vietnam a Szovjetunió és Kína (nem egyszer egymással vetélkedő) támogatását élvezte, délen Párizs lényegében átadta helyét az Egyesült Államoknak.

Tho visszatért északra, ahol a párt Politikai Bizottságának tagjaként az ő feladata lett a dél-vietnami kormány elleni gerillaharc szervezése. Az Egyesült Államok az 1964. augusztus 2-i tonkini incidenst (három észak-vietnami őrnaszád állítólag megtámadott egy amerikai rombolót a Tonkini-öbölben) ürügyként használva katonailag is beavatkozott a háborúba. Az egyre eszkalálódó konfliktusban az amerikai katonák létszáma négy év alatt 25 ezerről 525 ezerre nőtt, az amerikai légierő a második világháború alatt Európára ledobott bombamennyiségének háromszorosát szórta le Indokínára. A világ leghatalmasabb hadserege azonban nem tudott mit kezdeni az északiak által támogatott Nemzeti Felszabadítási Front (Vietkong) gerillataktikájával, amely ellen sem a napalm, sem a legkorszerűbb fegyverek nem voltak hatásosak.

Tho és Henry Kissinger

A hatalmas anyagi és emberveszteségek miatt az amerikai közvélemény a háború ellen fordult, s 1968 májusában Párizsban béketárgyalások kezdődtek Észak- és Dél-Vietnam, az Egyesült Államok és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány (lényegében a Vietkong) részvételével. Az észak-vietnami delegációt Xuan Thuy vezette, de a tényleges irányítás Tho kezében volt, aki Henry Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadóval, későbbi külügyminiszterrel a színfalak mögött tárgyalva öntötte formába a megállapodást. A dokumentum 1972-re készen állt az aláírásra, eszerint a tűzszünet életbe lépése és az amerikai hadifoglyok szabadon bocsátása után az amerikai hadsereg kivonul Vietnamból. Észak- és Dél-Vietnam kormánya az országot egyesítő választásokig helyén marad, s mindkét fél megtartja elfoglalt állásait. Az egyezkedésből kihagyott, magát elárulva érző Dél-Vietnam kifogásokat támasztott, a tárgyalások egy időre megszakadtak. Az amerikai nyomás végül a feltételek elfogadására kényszerítette Nguyen Van Thieu dél-vietnami elnököt, ugyanakkor december végén az amerikai légierő a második világháború óta legnagyobb bombázását hajtotta végre észak-vietnami célpontok ellen.

A felek 1973. január 15-én újra tárgyalóasztalhoz ültek, majd 27-én aláírták "a vietnami háború befejezéséről és a béke helyreállításáról" szóló egyezményt. Az amerikai katonák 1973. március végéig kivonultak, de a harcok folytatódtak tovább, a háború ténylegesen csak 1975. április 30-án ért véget, amikor az északiak elfoglalták Saigont, a később Ho Si Minh-városnak elkeresztelt dél-vietnami fővárost.

Kissinger és Tho 1973-ban - megosztva - Nobel-békedíjat kapott a párizsi békeszerződés kimunkálásáért. A döntés hatalmas vihart kavart, ellenzői szerint a két politikus legalább annyira volt a háború, mint a béke kovácsa, így nem szolgáltak rá a kitüntetésre. Kissinger átvette a díjat, Le Duc Tho azonban nem fogadta el arra hivatkozva, hogy hazájában nem béke uralkodik, hanem háború folyik.

Tho a háború után Le Duan főtitkár mellett a kommunista párt második legbefolyásosabb vezetője lett. Politikai bizottsági tagságáról 1986 decemberében mondott le, 1990. október 13-án bekövetkezett haláláig a központi bizottság vezető tanácsadójaként tevékenykedett.

https://joreggelt.blogstar.hu/./pages/joreggelt/contents/blog/101278/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?